Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 7. szám - A betudások kérdése és magánjogi törvénykönyv javaslata. (Mtj.)

263 netáni kártérítésbe, ami más kérdés. Ezért nézetem szerint meg kell változtatni a javaslatot, amit csak sajnálni lehetne, mert ennek rendelkezése helyes és indok nélkül térne el nem csak az id. német és schweizi jogtól, hanem az osztr. jogtól is, ahol az 1921-iki „Angestelltengesetz" 29. §-a szerint a jogtalanul elbocsátott bérébe — teljesen eltérőn a mi bir. gyakorlatunktól — beszámítandó az, amit megtakarít (nincs szó költségről), vagy egyébként szerez. Ily értelemben kellene nálunk a bir. gyakorlatot átalakítani. A mi bir. gyakorlatunk álláspontját az ipartörv. 97. §-ával indokolja, amely szerint a felmondási időre járó bért előre kell kifizetni; ez azonban nem akadálya a betudásnak, ezt még nem is említi az a §. A bir. gyakorlatot illetően utalok a Kúria P. II. 1219/927. sz. ítéletére (1. Mj. D-tár XXI. 155. old.), amely tudtom szerint az állandó gyakorlatnak megfelel. Visszatérve a fent id. 1559. §. egyes rendelkezéseire, megjegyzem még a következőket: A megtakarított „költség" lehet többféle, pl. nyersanyag, útiköltség, segédek fizetése stb. A felszabadult munkaerő értékesítése fennforog akkor is, ha más természetű munkát végez, mint aminő a szerződési munka volt. De már alig lesz betudandó az a munkaerő, amely a szerződés szerint nem volt a munkaadó rendelkezése alá bocsátva, (ha pl. valaki mulatóhelyeken esti zongorázással szerez pénzt, holott a munkaadóval kötött szerződés szerint nappal teljesítendő irodai munkára vállalkozott volt). Magától értetődik, hogy ha a munkavállaló a munkaerejének egyébkénti értékesítésével többet szerzett, mint amennyit kitesz a munkabér, a többlet már csak azért sem illeti a munkaadót, mivel a munkavállaló az egyébkénti szerzését nem a munkaadó számlájára végezte. Ezzel kapcsolatosan igen kényes annak a kérdésnek az eldöntése, vajon a munkavállaló akkor, amidőn munkaerejét egyébként értékesítette, nem állott-e el ezáltal az első munkaadóval kötött szerződéstől, ami által elvesztette a munkabér iránti követelését, úgy hogy most már a munkaadó a bérfizetési kötelezettség alól szabadul és a betudásra vonatkozó rendelkezés tárgytalanná válik? Rendesen ugyan a vélelem nem fog emellett szólani, de a kérdés elvileg alig lesz eldönthető, hanem mindig az illető esetnél fennforgó ténykörülmények szorgos méltatása és annak szem előtt tartása mellett lesz eldöntendő, hogy a munkavállaló semmi esetre se kerüljön rosszabb helyzetbe, mint amilyenben lenne, ha az előbbi szerződés fennállana. Elfogadható továbbá az is, hogy az id. §. rendelkezései minden szolgálati viszonynál alkalmazhatók, tehát pl. u. n. akkordmunka vállalása esetén is, mert a §. azt nem zárja ki. Végül megjegyzendő, hogy a munkaadó bármikor élhet purgalio jogával, azaz az elfogadási késedelmet és következményeit bármikor megszüntetheti azáltal, hogy a szolgálatok elfogadására késznek nyilatkozik, ami tudtom szerint szintén nem egyezik meg a bir. gyakorlattal, de nézetem szerint helyes ez a külföldön általánosan elfogadott nézet. Ugyancsak a szolgálati szerződésről szóló fejezetbe tartozik egy to-