Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 7. szám - A betudások kérdése és magánjogi törvénykönyv javaslata. (Mtj.)

261 A német és a schweizi törv. id. §§-ai értelmében azonban be kell tudni a bérlő javára azt a hasznot is, amelyet a bérbeadó a használatnak egyéb értékesítése folytán húz. Ezt a gondolatot a Mtj. id. 1502. §. másod, bekezd, kifejezi ugyan, de nem szerencsésen, még pedig úgy, hogy a bérbeadó arra az időre, amely alatt a dolgot maga használja vagy másnak engedi át, a bérlőtől bért nem követelhet. Azért nem tartom helyesnek ezt a szerkesztést, mert úgy néz ki, mintha a másod, bekezd, esetében a betudás ki lenne zárva. Már pedig, ha ez így van, azt kérdem, hogyan alakul a helyzet, ha a harmadiktól kapott bér kisebb, mint amit az első bérlő tartozott volna fizeni? Ekkor — a második bekezd, értelmében — a bérlő teljesen szabadul, de a bérbe adónak meg kell elégednie a kisebb bérösszeggel. A Mtj.-nek ez a többi jogoktól eltérő rendelkezése nyilván csak azzal lenne indokolható, hogy a bérbeadó akkor, ha másnak adta ki a dolog használatát, az első szerződéstől elállottnak tekintendő. Ez nem lehet helytálló, mer ellenkezik a betudás helyes tanával, amely épen a szerződés fennmaradására van alapítva és igazságtalan is, mert ez oda vezet, hogy a bérlő személyében rejlő ok hátrányát a bérbeadó viseli (t. i. azáltal, hogy kisebb bérösszeggel tartozik megelégedni). Ezekből az okokból a német B. G. G. és a Schweizer Obligát. Recht fent id. §-ban foglalt rendelkezéseket helyesebbnek tartom. E §-hoz még megjegyzem: Lényeges, amint láttuk az, hogy a nemhasználás oka a bérlő személyében rejlő legyen (pl. áthelyezés, betegség stb.), ahová mindenesetre az is számítandó, ha a bérlő a dolgot használaba venni egyszerűen nem akarja. Végül megjegyzem, hogy a betudásra vonatkozó fenti szabályokat a haszonbérletnél is alkalmazni kell, mert a Mtj. 1533. §. utolsó bekezd, szerint a bérletre vonatkozó összes szabályok a haszonbérletre is alkalmazandók, ha a Mtj. mást nem rendel. Egyik további esete a betudásnak előáll á szolgálati szerződésnél, amint ezt a Mtj. 1559. és 1560. §§-ai szabályozzák. Az ide tartozó kérdés igen kényes és nem egyszerű. Az 1559. §-a így szól: „A munkavállaló nem veszti el jogát a munkabérre azzal, hogy a munkaadó a szolgálatok elfogadásával késlekedik, vagy ha szolgálatok teljesítése oly véletlen eset , következtében válik, lehetetlenné, amely a munkaadó személyében vagy érdekkörében áll elő. Ily esetben azonban a munkabérbe be kell tudni azt, amit a munkavállaló a szolgálatot akadályozó körülmény következtében költségben meglaknrít és amit felszabadult munkaerejének értékesítésével egyébként szerez, vagy nehézség nélkül szerezhetne." Ez a szakasz nagy jelentőséggel bír különösen szociálpolitikai szempontból. E §-ban foglalt rendelkezés nélkül hitelezői késedelem folytán a munkavállalónak nem lenne igénye a munkabérre. E §. jogi konstruktiója az, hogy az elfogadási késedelemnek dacára a szolgálati szerződés nem szűnik meg, mert csak ily alapfelfogás mellett indokolhtaó meg jogilag hogy a munkavállaló megtartja a bér iránti követelését, ami csak fennálló szerződés alapján lehetséges. Ezt, hogy a munkavállaló követelése bérre