Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 7. szám - A betudások kérdése és magánjogi törvénykönyv javaslata. (Mtj.)

258 hogy ez helyes, mert a kár és előny egy közös okra vezethető vissza, ellenben alig lesz tudható az, amit a károsított fél idegen harmadik személytől liberálitásból kapott. Egy másik vitatott részletkérdés az, vájjon a betudás ipso jure következik-e be, vagy sem? A túlnyomó része a jogásziróknak erre a kérdésre igenlő választ ad és oda konkludál, hogy az igazi kártérítés csak az, amely a betudandó előny értékének levonása után kártérítési összegként fennmarad. Ez az elv ma már túlnyomórészben elfogadott és így uralkodó tannak tekinthető. Ezeket a kártérítési összegbe való betudásra vonatkozó most említett jogszabályokat nem találjuk ugyan lefektetve és kifejezve semmiféle jogforrásban, a Mtj. sem foglalkozik velük, sőt többen, pl. Stinzing (lipcsei professor, aki különben is ellenzi a kártérítési betudásra vonatkozó egész tant), azt is állítja , hogy a római jog sem ismerte. Ezt nem kutatom, de azt megállapítom, hogy ezek a jogelvek tényleg léteznek és a gyakorlatban már régóla mint követendő jogszabályok alkalmazást nyernek, amint ez a következő esetekből látható. A kir. Kúria V. tanácsa 1928. szeptember 19-én P. V. 4771/1927. sz. a. hozott Ítéletében kimondta, hogy a foglaló a vétlen felet arra való tekintet nélkül megilleti, vájjon a szerződő társának szerződésszegése folytán kára keletkezett-e vagy nem •— mindazonáltal, ha a vétlen szerződő fél tényleg károsodott, a kárösszegbe a foglalót be kell számítani. Hogy az ítélet „beszámításról" szól, ne zavarjon bennünket, mert nyüvánvaló, hogy betudást értett alatta. A döntés világosan kifejezi azt, hogy a vétlen fél a foglalót meghaladó kárt követelheti (ami megegyezik a Mtj. 1052. §-ával), kifejezi továbbá, hogy a károsítottnak jutott foglaló az a lucrum, amely a kártérítési összegből levonandó és kifejezi végül, az általánosan elfogadott felfogásnak megfelelően azt, hogy a károsított vétlen fél nem követelhet kártérítést plus foglalót, hanem kártérítést minus foglalót, mert különben többet kapna, mint amennyi megilleti, mely többletnek nem lenne jogalapja. Felmerülhet az a kérdés, vájjon mikép alakul a jogi helyzet akkor, ha a kártérítési összeg kisebb, mint a foglaló? Ugyhiszem, hogy ilyenkör is a vétlen fél megtarthatja az egész foglalót, mert fennálló jogunk szerint akkor is megtarthatja, ha egyálalában nincs kára. Igaz, hogy annak a különben általánosan elfogadott tételnek, mely szerint a vétlen fél a foglalót megtarthatja akkor is, ha nincs kára, nehéz a jogi indokolása, hacsak nem konstruáljuk úgy az indokot, hogy a foglalót, amely tulajdonképen csak ;> szerződés megkötésének külső jele, némileg denaturáljuk és azt mondjuk, hogy a foglaló a kötelem biztosítékául is szolgál és ebben az esetben a szerződési bírság funktioját is végzi.. De annak és a foglalóra vonatkozó sok más igen érdekes és nehéz kérdésnek a megbeszélése a jelen cikkem keretein kivül esik. Egyik érdekes kártérítési betudási esetre rámutat Dr. Beck Salamon a „Kötelemvalósulás" című szép tanulmányában, kapcsolatban a Mtj. 1H3. §-ával (azonos a ném. B. G. B. 281. §-ával). Ha ugyanis az adós bármely