Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 6. szám - A Magánjogi Törvénykönyv javaslatának vitája a Magyar Jogászegyletben

247 Az egyesületi és az alapítványi jog vitájában résztvevők legnagyobb része a kódexnek azokat a rendelkezéseit támadta, amelyek a magánjog szempontjából joghatályosan megalakult egyesület, illetőleg létrejött alapítvány tekintetében közjogi szabályok szerint szükséges hatósági láttamozás, illetőleg jóváhagyás megtagadásához fűződő joghatásokat és a jogi személy szerveinek kártéritő felelősségét szabályozzák. Többen kívánatosnak jelezték, hogy egyesületi és alapítványi ügyekben a közigazgatási hatóság intézkedésével szemben birói jogorvoslatnak legyen "helye. Abban a kérdésben, hogy a jogorvoslati fórum a rendes biróság vagy a közigazgatási biróság legyen-e, a vélemények megoszlottak. Az alapítványi joggal különösen behatóan foglalkozott Pap István kúriai tanácselnök ur, aki az alapítvány létesítésének okirati formához kötését és a szervezet kijelölésének érvényességi kellékként megkivánását is kifogásolta. Szemben a javaslat rendelkezésével, alapítványt nemcsak közérdekű célra, hanem minden megengedett célra érvényesen engedne alapítani. Az alapítvány megszűnésének eseteit tüzetesebb szabályozásra szorulónak tartotta. Szászy Béla államtitkár ur kiemelte, hogy az alapítványi jog terén a birói gyakorlat úttörő munkája nyomán a javaslatnak is hasonló nehézségekkel kellett megküzdenie. Kiemelte, hogy az alapítvány hatósági tudomásulvételének megkivánása nem jelent egyet discretionális jogkör biztosításával. Szladits Károly egyetemi tanár ur a maga részéről is szükségesnek tartotta bizonyos közjogi elemek kiküszöbölését és a birói jogorvoslat biztosítását. A személyiség jogának kérdéseivel elsőként Meszlény Arthur foglalkozottt, aki a negatoria actiohoz hasonló jogvédelmi eszköz mellett actio quasi confessoriát is szükségesnek tartott, a védelem körének kiterjesztését, ideiglenes intézkedés utján nyújtott jogvédelmet és a halál utáni védelem körében a kegyeleti szempontokon felül egyéb szempontok figyelembevételét javasolta. Véleménye szerint ki kellene mondani, hogy a személyiség jogát szerződéssel korlátozni egyáltalán nem lehet. Több felszólalás után Szászy Béla államtitkár ur utalt arra, hogy a kódex nem tűzhette ki feladatául a személyiség jogának kimerítő szabályozását, hanem tulajdonképpen el kellett ismernie azt és alapot szolgáltatni annak jogi védelemben részesítésére. Stolpa József a személyiség jogának megengedett korlátozásai köréből utalt a szerzetesi fogadalom esetére, Szladits Károly kifejtette, hogy az elhangzott észrevételek egy részét a kódexnek egyéb rendelkezései oldják meg, más észrevételek eljárási természetűek, végül a többiek éppen azt igazolják, hogy a személyiség joga körében a részletezésnél igen nagy óvatossággal kell eljárni A házassági jog körében felmerült a házassági törvény inkorporálásának gondolata, de az egyik felszólaló maga is kiemelte azokat a jogpolitikai szempontokat, amelyek az ilyen megoldásnak ellene mondanak. A házasság joghatásairól általában rendelkező fejezet körében több felszólaló foglalkozott a 117. §-ban szabályozott férjtartással, annak szűkebb körre szorítását javasolva. Dr. Vészi Mátyásné a 111—118. §-ok helyébe uj szöveget ajánlott, amely szerinte alkalmas lenne a nőnek a javaslatban tervezett inferioris helyzetét orvosolni. Gold Simon a Feministák Egyesületének álláspontját fejtette ki, végül Tihanyi Lajos Vészi Mátyásné felszólalásával szemben kifejtette, hogy a javaslat rendelkezéseinek nőellenes tendenciájuk nincs, sőt még a férj szavának döntő voltát megállapító 112. §. is a férj felelősségét fokozza. A házastársak és jegyesek közti ügyletek alakszerűségéről szóló 123. §-szal szemben Teller Miksa a formaszabadság mellett érvelt, Pap István kúriai tanácselnök ur pedig csupán azt a rendelkezést kívánta elejteni, amely a házastársak és jegyesek közti ügyleteknek teljesítéssel való konvalidálását is kizárja. A már emiitetteken felül a vita során még a következők szólaltak fel: a bevezető szabályokhoz Nádas Bertalan, Kalmár, Nagy Lajos, Kóla Vilmos, az elmebetegek cselekvőképességének kérdésé-