Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - A fél eskü alatti kihallgatásának bizonyító ereje és értéke

178 nek minden nyilvános helyről, az iskolákból és a birói tárgyalótermekből egyaránt? Nem akarunk apológiát irni, a vallás sokkal nagyobb és egyetemlegesebb létigaziság, semhogy ily gyenge védelemre szorulna. De korunkban, amely egyike a világtörténelemben periodikusan visszatérő reformvágyak korának, nem mulaszthatjuk el az alkalmat annak hangsúlyozására, hogy a fél eskü alatti kihallgatásának intézménye nem alkalmatlan eszköz az igazság kiderítésére, sőt megfelelő körülmények között a legalkalmasabb lehet mindazok között, amelyek a birónak a mondott célból rendelkezésére állanak. Az igazságszolgáltatás tökéletesitésének tehát nem utja, hogy a biró kezéből ezt az eszközt relativ eredménytelensége cimén kiüssük, hanem az, hogy mindannyian, akiknek közös emberi érdekünk, hogy az igazságért vivott harc az emberi lehetőség keretei között eredménytelen soha ne lehessen, munkálkodjunk közre őszintén azoknak a körülményeknek és előfeltételeknek a megteremtésében, amelyektől az eskü alatti kihallgatás intézményének minél eredményesebb használhatósága függ. Legyen már vége annak a babonának, mely minden vallásos emberben valami középkori sötét hatalomnak az előfutárát látja és szűnjék meg az a cinikus blazirtság, mely kényelmetlen és feszélyezett dolognak érzi az Istenbe vetett hit nyilt és bátor megvallását. Az olvasó talán nem is sejti, hogy ez az elhatározás, ha komolyan és következetesen érvényesülne a társadalomban tagadhatatlanul vezető szerepet játszó egész jogászvilág körében, mily gyökeres fordulatot jelentene a közélet és a közfelfogás terén. A mondott előfeltételek ugyanis elsősorban kultúrpolitikaiak és mint ilyenek, általános és egyetemes jellegűek. Eészletes kifejtésük nem e lapokra tartozik s azért éppen csak érinteni kívánjuk, hogy a kötelező vallásoktatás szükséges volta, a papok „szüntelen és nehéz munkájának"6 megbecsülése, az egyházi testületek kellő támogatása, a vallás és az erkölcs, hogy ne mondjuk, a becsület fogalmának elválaszthatatlansága nem lenne akkor kérdés többé sem az egyén, sem a kormányzat számára, mert az a meggyőződés, hogy az ember önön erejéből az abszolutumokig soha eljutni nem tud, parancsoló követelményként előirná az abszolutumokra törekvő minden egyéni és testületi akaratnak, hogy segítségre szoruló kezét a vallásban rejlő természetfeletti erők felé kinyújtsa. Vannak azonban egyéb, a törvénykezés szervezetét érintő tényezők is, amelyeknek felkarolása kiváltképen alkalmas lenne a fél eskü alatti kihallgatásának hatékonyabbá tételére. Nehogy az idézett történelmi példák félreértést okozzanak, hangsúlyozni kívánjuk, hogy magunk sem gondolunk arra, hogy a bíróság előtt leteendő polgári eskü helyébe a középkori szokásnak megfelelő egyházi eskü tétessék. Bíróságaink ügyforgalma ilyen, a peres eljárás folyamát feltétlenül megszakító reformot el nem bírna, de egy olyan felekezeti szempontból meglehetősen tarka országban, mint aminő hazánk, ez sem a törvénykezési eljárás egyöntetűsége, sem a felekezeti béke szempontjából nem lenne kívánatos. Azonban az eskü polgári jellegének érintése nélkül is több eszköz kínálkozik arra, hogy a birói tárgyalásnak megadhassuk azt az ünnepélyes színezetet, amely a feleket legalább a per döntő pillanatában magukbaszállásra kényszerithetné. Tudvalevőleg hazánk úgyszólván az egyetlen az összes kulturállamok között, amely az itélőbirót talár nélkül, szürke 6 Szent István törv.: II. k. 4. fejezet.