Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1. szám - A m. kir. Kuria teljes ülésének 94. sz. büntető döntvénye és a korrekcionalizáció

24 törvényt alkalmazni köteles birót a Btk. 66., 72. és 92. §-ainak kétségkívül hiányos szövegezése folytán előálló hézagokon és ezáltal lehetővé teszi az utóbb említett törvényszakaszoknak a Btk. 20. $-ával összhangban levő alkalmazását. A korrekcionalízáció, amint büntetőjogi irodalmunkban Angyal szabatosan meghatározza: „a büneseiekmény-jelleg változatlansága mellett beállott súlycsökkenés kifejezésre juttatása", amit indokolttá tesz elsősorban az a körülmény, hogy másképen a Btk. 20. S-ában lefektetett, a büntetések rendszerezését tartály mazó generális elv megsértése nélkül eredetileg büntettet kévező cselekményre vétségi büntetés, a ob.. 72. és $-ok által megadott felhatalmazás ellenére, egyáltalán alkalmazható sem volna, másrészt az a teljesen helytálló következtetés, hogy a törvényhozó szándéka, — amint az a törvényre vonatKozó előmunkálatokból is kitűnik. — nyilvánvalóan a korrekcionalizucióra irányult, amidőn a rendkívüli enyhitő szakaszok alkalmazásáról, a 2U. $-ra tekintettel, egyáltalán nem rendei,Kezetc. Igazolja különben ennek az okszerű következtetésnek föltétlen heiyes voltat az a körülmény is, hogy eg\v kóscibbi teietes törvényünk a Bn. 18. 2. oekezüóse villágosan kimondja a fiatalkoruakra vonatkozólag, hegy „az a cselekmény, amely a törvény szerint bünteti, az intézkedéssel vétséggé minősül. Abban a tekintetben azonban, hogy a cselekmény hivatalból, vagy mugáninditványra üldözendő-e. úgyszintén a kísérlet büntethetősége tekintetében a cselekménynek a törvényben megállapított minősítése irányadó." Mi más ez, mint a bírói gyakorlatban már évtizedeken át alkalmazott és a jogi irodalomban is helyesnek elfogadott korrekciónalizációnak a liataíkoru bűnösökkel szemben való alkalmazása és a törvény erejével való felruházása!? A fenti törvényhely egyben megerősíti a korrekcionalízáció rendszerének alapját képező és a magyar büntetőjogi íróink (Finkey, Angyal) által szabatosan kifejezett azt a szabályt, hogy in concreto a büntetti és vétségi elnevezés a biroság által kiszabott büntetés szerint igazodik. Lgyanis a fiatalkorúval szemben tehető intézkedések között, melyek tudvalevőleg megfelelnek a teljeskoruakkal szemben alkalmazott büntetéseknek, legsúlyosabb a Bn. 17. ^-a I. bek. 4. pontja szerint a fogházbüntetés, melynek általános maximuma (Fb. 68. öt év, azaz uem haladja tul a vétségi büntetésnek a Btk. 25. §-ában meghatározott maxiimumát és ehhez képest a fiatalkorú cselekménye éppen azért minősült vétségé, mert fogháznál, tehát vétségi büntetésnél suiyosabb intézkedés vele szemben nem tehető. Nem gyöngítheti az utóbbi megállapítás helyességót az sem, hogy a ib- 68. §a különös kivételképen a 15. életévet betöltötit fiatalkorúval szemben, ha a cselekményre a törvény halálbüntetést vagy életfogytig tartó fegyházbüntetést illetőleg határozott tartamú fegyházbüntetést állapit meg, a fogházbüntetés leghoszszabb tartamát .15 és 10 évben állapitja meg, mert hiszen a fogházbüntetés a Btk. 20. §-a értelmében kizárólag vétségi büntetés, a törvényben megállapított maximum felemelése pedig a büntetés természetét egymagában még nem változtatja meg. Ami továbbá a Kúriának azt az ellenvetését illeti, hogy á korrekcionalízáció alkalmazása folytán a bíróság egy „sui generisféle bírói vétséget" állapit meg. ismét rá kell mutatnom arra, hogy a bűncselekmény büntetti vagy vétségi mivolta, azaz elnevezése csak sulykülönbséget fejez ki, — amint ezt Finkey és Ancival hangsúlyozzák is, — mig a tényálladékba foglalt történeti részt egyáltalán nem érinti. Ha tehát a bírói gyakorlat nem .,minden irányban" fogadta el a korrekcionalizációt. mert a kísérletre, a magán indítványra.