Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 6. szám - A Corpus Juris Canonici és a magyar partikuláris egyházjog

219 Hogy ezt a kérdést helyesen megvilágítsuk, szüksége*; lesz, annak keletkezésével és történelmi viszonyaival egy kissé foglalkozni, kiindulva a kérdésnek lényegéből, nevezetesen: Tudvalévő, hogy az egyházi közigazgatási jogoknak alanyai a hatóságok, tárgyai pedig az egyház, az egyháznak hivei és intézményei. Az egyház közigazgatásának pedig tartalma az, hogy az egyháznak jótéteményeitől és áldásaitól senki meg ne fosztassék és azok mindenkihez, még a legtávolabb fekvő helyekre is eljussanak. A mi jogunk tehát alkotmányi és közigazgatási jog. Ezen jognak, vagyis az idevágó életviszonyoknak megteremtője volt a szükség arravaló nézvést, hogy az egyházi élet feltételei biztosítva legyenek. A szükség minden jogi rendezésnek megteremtője. Mag;: az eredmény pedig egy szabály —• egy norma, azaz jog, mely a jövőben kötelező legyen. És ki volt ennek a szabályozásnak a lietesitöjel A magyar király: Szent István, Eziránt a XI. században nem is lehetett semmi kétség. A római pápa ilyen jogot nem létesíthetett, csak a magyar király, mert ha a kormányzatnak ez a rendje a pápától származott volna, az bizonyára nem a mi magyar jogunkban állapodott volna meg. De különben is a magyar püspöki nagyobb beneficiumoknak a pápa által való betöltése olyan központi hatalomnak a ténykedése lett volna, amilyen a központi hatalom a XI. században nem volt, mert annak az előföltételei hiányoztak. Kómától Magyarország egyenest tengeri uton 700, szárazföldi uton 1000 kilométernél távolabb esik. A XI. században egy ilyen központi hatalom lehetetlen volt, mert egy ilyen hatalomnak, hogy a magyar egyház ügyeit intézhesse, le nem győzhető geográfiai, fizikai és kulturális akadályokba kellett volna ütköznie, olyan akadályokba, amilyeneket mi a XX. század technikai vívmányai közepette el se képzelhetünk. Egv ilyen központi hatalom lehetett eszménye és törekvése esry Xagy Gergelynek (590—604.), I. Miklósnak (858—867.), szent Benedek eluni fiainak, égy VII. Gergelynek (1073—1085.), de ezen eszményi állapotnak a való élet ellenállott. Ezt igazolják a történeti emlékek, melyek arról tanúskodnak, hogy nyugati Európában mindenütt a frankok, a spanyolnyugati gótok, longobárdok, angolszászok, külön országos egyházakban éltek. Ezen országos egyházaknak döntő hatalmi tényezői a királyok. A régi, keleti ökonomikus és provinciális zsinatok, országos és birodalmi synodusokká változtak, a püspöki megyék határait a frank birodalmi törvények szabták meg, a római püspök hatalma helyett a regionalismus uralkodott. Xagy Károly végrendelete metropolitaságokat ismer, 12 francia, 5 itáliai és 4 német metropolitaságot számlál fel. A római püspök első püspöke volt a frankbirodalomnak, de hatalma csak erkölcsi tekintélyében állott, mert a legfőbb kormányzati hatalom a római császáré volt, ki még hitbeli kérdésekben is (adoptianismus, képtisztelet, „filioque") saját theologusaival döntött a római püspökre való tekintet nélkül. így a mi magyar egyházunk hatósági élete is mint nyugati Európa országaiban mindenütt a kor életviszonyaiban mutatkozó szükség követelménye szerint rendeződött a geográfiai, fizikai és áll alános kulturális okoknál fogva, melyek Magyarország számára se tettek kivételt, minthogy ezek Magyarországon is ugyanazok voltak, mint a többi Európában. Itt van az oka annak, hogy a magyar püspöki és apáti beneficiumoknak legelső betöltése ugy történt, mint Európaszerte. Első királyunk maga szemelte ki embereit, kiket ezen beneíiciumokra legméltóbbnak itélt, és őket magyar módra megadomá-