Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 5. szám - A helyreigazítási jog reformja

170 A helyreigazitási jog reformja. Irta: Dr. Mikos Ferenc törvényszéki joggyakornok. A helyreigazítás intézményét, amelyet az 1914. évi XIV. t.-c. hozott be a magyar jogrendszer/be, általában nem nagy lelkesedéesel fogadták; ennek ellenére megállapítható, hogy ez az uj jogintézmény megállotta a helyét és különösen a háborút követő, sajtó-büncselekményekre különösen hajlamos időkben nagyon jó szolgálatot tett. Amikor elismerjük, hogy a helyreigazítás jogintézménye az 1914 :XIV. te. által megkonstruált formában általánosságban megfelelt az alkotói által hozzáfűzött várakozásoknak, — meg kell állapitanunk, hogy egy-két vonatkozásban a sajtótörvény intézkedései a helyreigazitási jog terén is reformra szorulnak. Azt hisszük, hogy a sajtótörvény küszöbön álló reformjával kapcsolatosan nem lenne céltalan ennek a kérdésnek a megvitatása sem —, ezért próbáljuk a helyreigazitási jog általunk szükségesnek vélt reformjának irányvonalait felvázolni. I. (Mindenekelőtt szükségesnek tartjuk a helyreigazitási kényszernek a kiadó felelőssége alatt álló l'aprészletekre való határozott kiterjesztését. Bár Vajkó Pál, a kitűnő sajtójog*ász szerint1) az 1914-.XIV. tc. a helyreigazitási kényszert a nyilttér-roivatra vonatkozólag i« szabályozta és bár más sajtójogászok sem kételkednek ebben, a tényleges helyzet ma mégis az, hogy legalább is kétséges az: van-e a kiadó felelőssége alá utalt laprészletekben megjelent közleményekre vonatkozóan helyreigazitásnak helye. Ebben a kérdésben nálunk majdnem ugyanaz a helyzet, mint aminőt az 1874 május 7-i német birodalmi sajtótörvény a helyreigazitási jog terén Németországban teremtett: a legellentétesebb rézetek uralkodnak ott ugyanis ugy a theoretikusok, mint a gyakorlati jogászok részéről abban a kérdésben, hogy helyre lelhet-e igazitani egy nyilttéri közleményt, vagy egy hirdetést? Hogy csak egy-két példát hozzak fel: Mewes2, Krückemeyer3 igennel oldják meg a kérdést, aminthogy igennel felelt arra a Hauseatisehe oberlamdesgericht 1899. évi február 2-án kelt döntvénye4) is, — ellenben már Kloeppel határozott tagadó álláspontot foglal el. Pedig a Reichspressgesetz és az 1914:XIV. tc. úgyszólván szórói-szóra egyformán szabályozzák a kérdést, tehát valami alánjának kell lenni a vitának a magyar sajtótörvénnyel való vonatkozásban is. Hogy nálunk ennek ellen érc a gyakorlatban nem merült fel ez a kérdés, annak oka az, . hogy kiadóink ezt a problémát tisztán üzletinek tekintik és a nyilttérben megjelent közleményeket igen szivesen önként helyreigazítják, csupán — számlát nyújtanak be érte a helyreigazitónak. A kérdés érdemét illetőleg mindenekelőtt utalunk arra, hogy az 1914:XIV. tc. egyik legjelentősebb és legindokoltabb ujitása a nyilttér- és hirdetés-rovatnak a kiemelése a felelős szerkesztő alaki felelőssége alól. Ezt a St. javaslatánaik miniszteri indokolása azzal okolja meg, hogy „köztudomású dolog, hogy az időszaki lapok hirdetéseivel a szerkesztőség foglalkozni nem szokott, azokat a kiadóhivatal közvetlenül teszi közzé". Ez igy igaz 1 Vajkó Tál: A sajtóról szóló törvény magyarázata. Budapest, 1914. 810. 2 Goltdammers arehiv 45, 336. :! Der Zeitungsverlag V. 47. 1145. 4 U. a. V. 47. 1146.