Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 5. szám - Az ügyvédség és a numerus clausus

149 II. A törvény, mely he az ügyvédi hivatás közjogi szabadsága vésetett, egyúttal egy társadalmi szabadsággondolatot tartalmaz és amikor függetlenítette a hivatást a közhatóságokkal szemben, ugyanakkor kiszolgáltatja a társadalomnak. Ez alapjában nem volna hiba ós ezt a társadalmi szabadságjogot szívesen tennénk magunkévá, mert hiszen az elv maga szép, a baj azonban abból származott, hogy amíg az ügyvédség közjogi függetlenségét megtudta védeni, a politikai szabadság gondolatának áldozatává lett és a társadalommal szemben elvesztette a függetlenségét s mindazokat a dekórumait, melyekkel közjogi szabadsága feldíszítette. Elszegényedése, az a példátlan verseny, mellyel kenyere után fut, ami közben az őt legyöngitő társadalom kegyeit keresi és azok az eszközök, amelyekkel ez áldatlan harcában ujabban mind sűrűbben a társadalom ellen fordul: a nyomor mélysége, a kifejlődött verseny durvasága, az etikai vétségek süppedékei és — sajnos — gyakran a kriminalitás hegyei jelzik azt, hogy itt egy társadalmi osztály tragédiája játszódik le. Az ügyvédség sorsáról, az ügyvédség megmentésérői van tehát szó. Aki pedig az ügyvédséget akarja megmenteni,'az nem védheti a most már az ügyvédséggel szembenálló társadalmi szabadságjogot, mert ez a társadalmi szabadságjoggal való abuzus idézte elő az ügyvéd-hipertrofiát és vele az ügyvédség sorstragédiáját. Az ügyvédséget kell tehát megmenteni. Azonban miképt Azok közül az alapelvek közül, amelyeken a mai ügyvédi rendtartás felépül, melyik szorul korrektivumra? Az-e, amely a hivatás szabadságát és függetlenségét inaugurálta és az ügyvédséget a köztisztség arisztokratikus diszének egy részével látta el. vagy pedig az, mely az ügyvédséget, mint különlegesen szervezett és vértezett társadalmi tagozatot, az össztársadalom faltörő kosává avatta? Nyilvánvaló, hogy az, amely az ügyvédi mint egyúttal kenyérkereseti foglalkozásra súlyos társadalmi kötelezettséget is rótt s amelybe legyöngült. Az az alapelv szorul korrektivumra, mely halni küldi az ügyvédeket a társadalmi szabadsággondolat érdekében. Az az alapelv szorul módositásra, amely egy kifogyhatatlan tartalékot kreál a keltős fronton vérző ügyvédség mögé, hogy élni nyomorúság és dísztelenség, halni pedig dicstelen köznapiság. A pályára lépést kell tehát korlátozni, hogy az ügyvédség ne a társadalom éhség-pórázan tartott tömegkatonája legyen, hanem a több kenyér: nagyobb függetlenség és magasabb tekintély egyszerű elvénél fogva (a képzettségénél őt már eleve megillető) vezető osztálya legyen a társadalomnak. A hivatás közjogi függetlensége és szabadsága mellé vissza kell vivni társadalmi függetlenségét. III. A konzultálok között nincs eltérés a diagnózis tekintetében. Az ügyvédség válságának legfőbb okául mindenki az ügyvédi pálya túlzsúfoltságát tartja. Az okozatot látva és az okozatot termelő okot is ismerve, remediumról kell gondoskodni tehát. E tekintetben már eltérők a vélemények. Az eltérés legfőbb okául mi a célnak a politikai elv által való elhomályoisitását tartjuk. Már évtizedekkel ezelőtt felvetettek egy eszmét az ügyvédség jövőjéért aggódó és munkálkodó komoly elmék. Ez az ügyvédi numerus clausus. , , ,. , , Nézzünk tehát szembe ezzel az eszmével újra, annál is inkább, mert hiszen ezt az eszmét ma már igazságügyi kormányprogrammnak is kell tekintenünk és ez ad igazi aktualitást és lehetőséget is a kérdésnek. Magyar Jogi Szemle *\