Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 4. szám - Értékjog és zálogjog. 2. [r.]

118 Az kétségtelen a Schom- du Chesne elmélet szerint is, hogy a birtok nem önmagában célja a dologi igénynek, hanem arra szolgál, hogy előidézze a jogalany és a dolog között azt a térbeli viszonyt, amely szükséges ahoz, hogy a jogosult az őt megillető jogot a dolog tekintetében gyakorolja. Ez a jog, amely annak folytán válik abszolúttá, hogy gyakorlásának megzavarásától mindenlkinek33 tartózkodnia kell és azért válik dologivá, mert meghatározott dologra vonatkozik, annyiféle lehet, ahányféleképen a dologra az ember hathat és ahányféleképen a dolognak hasznát veheti. Birtok, illetőleg a dologra való fizikai behatás lehetősége a dologi joghoz csak akkor szükséges, ha a dologi jog tulajdonképeni tartalma csak birtoklás, illetőleg közvetlen fizikai behatás utján gyakorolható. Hogy azután erre mely jogok gyakorlása végett van szükség, azt a konkrét jogrendszer és főként a jogszolgáltatás fejlettsége döntik el. A régi germán és az annak hatása alatt fejlődött régi magyar jogban követelést nem is érvényesithetett más, mint akinek a követelés biztosítására szolgáló dolog volt a birtokában.34 Figyelemmel arra, hogy az okleveleinkben a zálogadásra használt „obligare, obligatio" kifejezéseket a római jogi források is használják tisztán a zálogadásmak és a zálogjognak a megjelölésére,35 aligha járok messze az igazságtól, ha azt állitom, hogy abban a koriban, amikor a zálogjognak u. n. kötelemkeletkeztető jellegéről szokás beszélni, tulajdonképen a mai értelemben vett kötelmi jogviszony nem is volt. A jogszolgáltatás bizonyos fokú fejlettsége szükséges ahoz, hogy az államhatalom az egyik jogalany javára azt, hogy a másik jogalany a vele szemben elvállalt kötelezettségét teljesitse, a maga hatalmával biztositani tudja s ennek reflexhatásaként a felek egyszerű megállapodásának a jog a teljesítésre irányuló jogparancs kibocsátásával a teljes jogi hatályát elismerje. Hogy ebben a vonatkozásban a tökéletes állapottól még messze vagyunk, mutatja a fizetésképtelenségi jog tökéletlensége, valamint pl. a francia jognak a kötelmek létesülését Írásbeli alakhoz kötő rendszere, amelyet legalább részlegesen nálunk is a jogszolgáltatás tökéletlenségére hivatkozva kivánnak az illetékes tényezők megvalósitani.38 A római 33 Közömbös ezúttal, hogy olyan tfelfogás is van, amely a tilalmat csak ad incertam personam, vagyis éppen csak a zavaróhoz intézettnek tekinti. (Th. Kipp. ad Windlsoheid i. m. 140. 1. 2. j.) 34 Timon: Alk. és jogt. IV. Mad. 387. 1. Ágostom A zálogjog általános tanai. 21. 1. 33 Idézetek: Dernburg i. m. I. 116. 1. Windscheid i. m. 1007. 1. 6. j. 36 Nézeteim szerint a „soiuveraime" jogparancsának az adóssal szembeni hatástalansága, amely különösen csőd és a fizetésképtelenség egyéb eseteiben szembeszökő, oly bántó hézaga a jogrenJdlszeT egészének, amelyet azon éppen a modern jogfejlődés ütött. A régi görög és a régi római jogban a fizetőképtelen adóst jogalanyiságától fosztották meg s ezzel megszüntették azt a jogalanyt, akihez a jogparancs szólhatott volna. Az emiitett ősi germán jogi felfogás érteimében viszont a soruveraine jogparancsot kötelem teljesítése végett, illetőleg a kötelem teljesítésének megfelelő eredmény elérése végett éppen csak akkor bocsátott ki, ha a jogparancs teljesítése már eleve biztosítottnak látszott. A humanismus egyfelől s a forgalmi élet követelései másfelől a jogrendszer testén olyan folytonossághiányt okoztak, amelyet a flastromul szolgáló elévülés intézménye csak még feltűnőbbé tesz. Az elévülési időnek megrövidítésére törekvés: a jogrendszer szégyenkezése tehetetlensége miatt. A fizetésképtelen adóshoz intézett jogparanes létét nem lehet tagadni, de az engedelmeskedés előidézésére a jognak nincs eszköze.