Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1. szám - A letéteményes felelőssége és a bírói gyakorlat

4 elpusztultak, felperes kártérítést követel, melyet az emü/fcett ítélet meg is itél. A leiéti szerződést létiéjiöttnek és az alperest nagyon helyesen letéteményesnek tekinti, kinek felelősségét megállapítja azzal a közelebbi meghatárcizással, hogy 'legalább oly gondosság;;! tartozott volna kifejteni, mint amilyent saját ügyében fejtett ki. Ez az enyhébb íoku felelősség aiz ügylet ingyenességével vaninr4indokölva. Nézetem saerint az ítélet rendelkező része és indokolása teljesen megfelel az uralkodó tannak és meggyőző. Annál aggályosabb a másik ítélet (1927 január 25. P. VII. 2824/1926.). Ebben a jogesetben a tényállás az, hogy az alperes molykár elleni biztosító és megőrző vállalat tulajdonosa és ebben a minőségében vette át a felperes ingóit, amelyek elvesztek és amelyekért kártérítés van megítélve. Az ítéleti indokolás az, hogy a „jogszabályok" értelmében az alperes — vis major esetét kivéve — felelős minden kárért, amely az átvett ingók elveszése által előáll, még akkor is, ha őt az ingók megőrzése körül vétkesség vagy gondatlanság nem is terheli; a, vis major fenforgását pedig nem bizonyította. Ez az ítélet nemcsak aggályos, hanem téves joga alapon épül fel. Az itélet indokolást tulajdonképpen nem tartalmaz, ezért nélkülözi meggyőző erejét, mert az a. kijelentés nem tekinthető indokolásnak, hogy a letéteményes —- vis major esetét kivéve — mindenéit felel, azt pedig, hogy miért legyen ez így és hogy melyek azok a ,.jogszabályok" azt az indokok nem mondják meg. Tiltakoznii Ikelil ily kijekntésmek jogi indokolássá való előléptetése ellen, holland, sehol sem található, „jogszabályokra" való hivatkozás mellett. Ahol nihies codifikált magánjog, a judikatura kénytelen jogszabályokat megalkotni, de az j ogi indokolásra szorul. t Az itélet az illető ügyletet letétnek minősiti ugyan, de ehhez is kétség itrhet; mert ha az ügylet főcélja és lényege a molykár elleni védekezés, tehát a konzerválás és ebből kifolyólag a vállalat részéről bizonyos tevékenység fejtendő ki, amely konzerválásra irányul, akkor a letét csak járulékos természetű, és vállalkozási szerződés látszik fenforogni. Valószínű, hegy a felperes, ha nem féltette volna ingóit a molykár tói, azt alperesnek át sem adja csupán azért, hogy az alperes raktárában őrizze azokat meg; valószínű, hogy a jelen jogügylet lényege és főcélja nem a megőrzés. Ha ez így van, akkor itt is megállapították a Letéteményes felelősségét, habár nincs is letéti szerződés. Hogy vállalkozási szerződés esetén a vállalkozót a jelein esetiben minő felelősség terhelte volna — annak megállapítása nem esik e sorok keretébe. Bármikéi) álljon is aziomban a dolog, nagyon aggályosnak tartom azt a tulszigoru felelősség megállapítását, amely mondhatni objektív felelősségiét állapit meg. Szigorúbb a fuvarozót, közraktári vállalatot terhelő felelősségnél, pedig ezek is csak kivételek, amelyeke1 más esetekre kiterjeszteni nem is szabad, annál kevésbé szabad e szigorú kivételeket még szigorúbb uj kivétellel megtoldani. Ezekből az okokból nem tarthatom helyesnek Almásinak az „üzletszerű letéteményes" felelősségére vonatkozó, az ítélettel egyező felfogását. Még több kérdés várna megbeszélésre a fent kifejtettekkel kapcsolatosan, így pl. a felelősség kérdése abban aiz esetiben, midőn a letéteményes a megállapodástól eltér, ha a megállapodás ellenére használja, igen tanulságos volna a mandátum de custodiendo-nak megbeszélése stb. Mindezek azenbam részletkérdések, amelyek helyes megoldásban részesülhetnek, mihelyt maga a főkérdés kellőkép tisztázottnak látszik. Ez a tisztázás volt soraimnak a