Magyar jogi szemle, 1927 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 1. szám - A valóságbizonyítási eljárás menete

Az itélőtanácsok ugyan mindezt ugy tekintik, mintha •semmisem történt volna s kezdik az egészet elölről. Alakszerű végzéssel vagy anélkül elrendelik a bizonyitást és újból kihallgatják a tanukat. Tehát kétszer határoznak ugyanazon kérdésben és kétszer hallgatnak ki tanukat ugyanazon ténykörülményre. Az eljárásnak ez a módja nehézkesnek és fölösleges munkával járónak látszik. Pedig tekintélyes irók szólnak mellette. Nevezetesen dr. Edvi Illés Károly szerint kifogás esetében a vádtanács a kifogások tárgyalása alkalmával határoz a valóság bizonyításának kérdésében is; ha pedig a vádlott nem élt kifogással, a törvényszék vagy esküdtbíróság a főtárgyalás kitűzésével együtt határoz a valóság bizonyításának felvétele iránt. (A magyar sajtójog zsebkönyve. 73—75. lap.) Vaikó Pál szerint a bizonyitékok beszerzése a vizsgálat feladata s azokat a vizsgálóbíró a vizsgálat során veszi fel, de az sincs kizárva, hogy a fél a vádtanácsnál mutatja be a bizonyítékokat, mely esetben a vádtanács elrendelheti azok felvételét. Ha pedig akár a vizsgálóbíró, akár a vádtanács a valódiság bizonyítását megtagadta, ezen határozat ellen felfolyamodás érvényesíthető a vádtanácshoz, illetőleg kir. Ítélőtáblához. (A sajtóról szóló törvény magyarázata 278—279 lap.) Ugyanő a 13. J. T. LVII. 169. lapján közölt értekezésében azt irja: „a törvény félremagyarázásán alapul, mikor a vádtanács engedi meg a valódiság bizonyitását és ennek keretét ő szabja meg és ezt az Ítélőbíró magára kötelezőnek ismeri el, holott annak végleges eldöntése, hogy van-e bizonyításnak helye és hogy mily tények mily bizonyítékkal támogathatók, az itélőbiró hatáskörébe tartozik, tekintet nélkül arra, hogy a vádtanács vagy ennek határozatát felülbiráló tábla a bizonyitás megengedhetősége tárgyában mit határozott". Dr. Degré Miklós a „Jogállam" 1915. évi perrendtartási füzetében a 285. lapon megjelent bírálatában nem teszi magáévá Vaikó Pálnak azt a magyarázatát, hogy a vádtanács dönt a valóságbizonyitás kérdésében és e határozat ellen az ítélőtáblához felfolyamodágnak van helye. Véleménye szerint a. valóság bizonyítása kérdésében a döntés az itélőtan ácsot illeti meg; a vádtanács e kérdésben egyáltalában nem, hanem csupán aziránt határoz, hogy mily bizonyítékok szerzendők be a íőtárgyalásra. Ezt az álláspontot a Curia is következetesen helyesli. Legújabb határozatában is (B. J. T. LXVIII. 37. 1.) megállapítja, hogy a vizsgálóbiró és a vádtanács tévesen utasították el a vádlottnak a valóság bizonyítására vonatkozó inditvánvát, mert ennek érdemleges elintézése az itólőbiróság hatáskörébe tartozik.