Magyar jogi szemle, 1926 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 1. szám - A valorizáció multja és jelene

a birói gyakorlat nem ugy fejlődött, mint nálunk, t. i. a valorizáció fokozatos kiterjesztésének irányában, hanem ellenkezőleg*, valorizáló álláspontjával később szakitott, annak okát nyilván abban kell keresnünk, hogy, amikor a bíróság ily kérdések ben állást foglalt, a papírpénz értéke már emelkedő tendenciát mutatott. Az első lépés a valorizáció felé az volt, amikor a legfelsőbb biróság megállapította, hogy névérték szerint papírpénzzel nem lehet teljesíteni az olyan pénztartozást, amely a telek kikötése szerint arany- vagy ezüstérmékben teljesítendő, jóllehet, ez a kivétel, amely nálunk mind az 192l:XIV- t.-c. , 4. §-ában, mind pedig a Magyar Nemzeti Bank alapszabályainak 82. cikkében kifejezetten ki van mondva, a Legal Tender Acts-ben nincs benne. Egy jelentős további lépés volt, amikor 1870 februárjában a legfelsőbb biróság öt szóval három ellen kimondta, hogy a kényszerárfolyam nem terjedhet ki az olyan pénztartozásokra, amelyek a papírpénz behozatala előtt keletkeztek, inert ezeknél a felek nyilvánvaló akarata az ércpénzben kifejezett érték szolgáltatására irányult és így ezeket a pénztartozásokat is érepénzben kell teljesíteni. Ugyanaz az ügy azonban még egyszer tárgyaltatott és ekkor (1871 május 1-én) öt szóval négy ellen ugy határoztak, hogy a kényszerárfolyam a behozatala előtt keletkezett pénztartozásokra i- irányarió. Ez áz utóbbi határozat lett azután állandó birói gyakorlattá. Az eddigiekben az északi államok papírpénzéről volt szó. A déli államoknak a polgárháború alatt kibocsátott papírpénzét azonban a háború után semmi vonatkozásban sem ismerték el törvényes fizetési eszköznek. Ez a legjobban abban a birói határozatban jut kifejezésre, amely 1866-ban elrendelte egy déli pénzben nyújtott kölcsön biztosítására lekötött zálogtárgynak viszszaadását anélkül, hogy a kölesönvevőt bárminek a fizetésére kötelezte volna, azzal az indokolással, hogy a kölcsönt értéktelen pénzben nyújtották. Ez a határozat a kölcsön nem valorizálásának a következménye abban az esetben, ha a pénz teljesen értéktelenné válik, lényegileg ez az az álláspont, amelytől a Reichsgericht visszariadt, amikor a már említett nagy horderejű határozatát meghozta. A déli államok papírpénzéhez hasonló sors érte nálunk a Kossnth-bankókat. a mi bíróságunk azonban sohasem i-merte el, hogy ezek mái' kibocsátásukkor érvénytelenek voltak. A Legfelsőbb ítélőszék 1873-ban megállapította, hogy a magyar bankjegyekben fizetett összeget a hagyaték számbavételénél ügyelembe kell venni és ezeknek a bankjegyeknek a megsemmisítéséből eredő kár, ha osztály után következett be, nem a hagyatékot, hanem azt az örököst éri, akinek az ilyen összeg jutott.5* ::4 Ln> 1878. márc. :>. szám. Döntvénytár IX. évf. 111. 1.