Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - Dr. Juhász Andornak, a budapesti kir. itélőtábla elnökének ünnepi beszéde

28 védi kar harmonikus együttműködése a korszerű és alapos Ítélkezésnek értékes garanciája. Egyébiránt mind a két életpályának sok rokon vonása is van. Ezúttal csak kettőt kívánok felemliteni. Az első az, hogy egyik hivatást sem szabad ügyszeretet és morális emel­kedettség nélkül rideg kenyérkeresetként folytatni, a másik az, hogy mind a két intézménynek, mint élő organizmusnak szabadlevegőre van szüksége. A biróra nézve a birói függet­lenség, az ügyvédre nézve az ügyvédi szólásszabadság teremti meg az életképességükhöz megkívánt egészséges atmoszférát. Felesleges hangsúlyoznom, hogy a birói függet­lenség nem egyértelmű a birói kötelességektől való mentes­séggel, az ügyvédi szólásszabadság pedig a szólás jogával való visszaéléssal. Meg vagyok győződve róla, hogy a magyar ügyvéd­ség, amely a közelmúltban ünnepelte a birói testületek őszinte tszerencsekivánatai közepette az ügyvédrendtartás félszáza­dos évfordulóját és mely mindig hivatása magaslatán állott, rendületlen hazafisággal, intellektuális erejének egész súlyá­val fogja a jövőben is támogatni a bíróságot az igazság hűséges szolgálatában. Birói testületünk önbizalmát s egy jobb jövőbe vetett hitét rendkivül fokozza, hogy teljes épségében maga mellett tudja és érzi erkölcsi támaszainak azt a leghatalmasabbját, amelyről elsősorban kellett volna megemlékeznem, a ren­diség béklyóitól megszabadult egész magyar nemzet meg­tisztelő bizalmát. Nemzetünk alkotmányának, törvényeinknek és törvé­nyes szokásainknak szilárd alapján állva a jogegyenlőség eszméitől áthatva, fényes tradícióinkat és bíróságunk emel­kedett testületi szellemét ápolva, ősködni fogunk ezentúl is hazánk erkölcsi és jogrendje felett, hogy részesei maradjunk annak a közbizalomnak, amelyben gyökerezik a mi birói tekintélyünk, a mi valódi erőnk és hatalmunk. Az igazságszolgáltatás hosszú gyakorlásában és az emberi közösség gondolatának hirdetésében kiegyensúlyozott birói lélekkel, melyben nem talál helyet a gyűlölség, mert telítve van haza- és emberszeretettel, fordulok ebben az ünne­pélyes pillanatban a Mindenhatóhoz azzal a buzgó fohász­szaí, emelje fel ismét magához a visszavonás ősi bűnéért szenvedő édes magyar hazánkat.

Next

/
Thumbnails
Contents