Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - Dr. Juhász Andornak, a budapesti kir. itélőtábla elnökének ünnepi beszéde

20 Kiegészíti a Mr. Guriában egyesült két táblára vonatkozó fentebbi rendelkezéseket a CVI. törvénycikknek az az igen fontos intézkedése, mellyel ugy a hétszemélyes, mint a kii-. Ítélőtáblát a helytartótanácscsal együtt az orszák központjába áthozni rendeli s meghagyja, hogy ugyanott az országos levéltár elhelyezéséről is gondoskodni kell. Az itélőmesterek vidéki bíráskodása a kir. Ítélőtábla működésének az ország központjálban történt állandósításával megszűnvén, ennek pótlásául a XXX—XXXII. és XXXIV. t.-cikkek Nagyszombatom, Kőszegen, Eperjesen és Nagyváradon kerületi táblákat rendszeresitenek, amelyakmelk tagjait szintén a király nevezi ki. Ezek mindegyike az elnökkel együtt öt tagból áll, az itéllethozatallhoz az elnökkel együtt három biró jelenléte kívántatván meg. A kerületi táblák elsőfokú bíróságok, melyek a törvényben tüzetesen meghatározott ügyekben járnak el. A hatáskörükbe utalt ügyek zömét a több vármegye területére kiterjedő ingatlanokra vonatkozó örökösödési és birtokperek képezik, amelyekben az. illető vármegyei törvényszékek egyike sem hozhatott volna a per egész tárgyára kiterjedő ítéletet. Szociális érzékre vall a szegény perlekedők érdekéiben a régebbi törvényekkel összhangzóan tett az a rendelkezés, hogy azoknak ügyeit soronkivül kell intézni (XXVI. t.-c. 3. §. XXXII. t.-c. 6. §.) és hogy mindenik kerületi tábla mellett egy díjazott ügyvéd fog a szegényeknek segédkezni. (XXX. t.-c. 7. §.) V. Ennek a törvénykezési reformnak gyakorlati jelentősége abban összpontosul, hogy ugy a kir. hétszemélyes tábla, mint a kir. Ítélőtábla szervezete az eddiginél szabatosabb meghatározást nyert, hogy a létszámában megerősitett hétszemélyes tábla köréből az elsőfokú bíráskodás teljesen kiküszöböltetett, ugy, hogy ettől fogva csupán fellebbezési s egyszersmind legfelsőbb bíróságként működött, hogy a kir. ítélőtábla működése nem szorítkozott többé oktávákra, hanem állandósult, az odautalt ügyek pontosabb körülírásban részesültek, elsőbirósági hatásköre pedig a kerületi táblák felállítása következtében némileg tehermentesült s végül, hogy az ország központjába (Pestre) helyezésükkel a magyar kir. Curiának mindkét bírósága az állandó székhely előnyeit élvezhette. A régi kir curia jogászi fénykora tényleg 1724-el, az imént méltatott reform hatálybalépésével vette kezdetét. Pedig éppen ez volt a legnehezebb korszaka. Az elévülés kiszámítása szempontjából maga a kir. Curia állapította meg a törvénykezés korábbi szünetelésének idejét és kimutatta, hogy X65Ó—1700-ig, tehát az újjászervezést csaknem közvetlenül megelőző félszázadon át rendes oktávás törvényszékeket nem tartottak és hogy 1650 előtt is a felvidéken közel 40, másutt 14 éven át nem működtek a nyolcados törvényszékek. A joggyakorlat fonala tehát teljesen meg volt szakadva. A ritkán összeülő országgyűlések sem az alaki, sem az anyagi jog tüzetesebb szabályozásával nem foglalkoztak^ s a Jogtudomány sem tölthette be egyelőre a jogtudatot irányító s a törvénykezést támogató hivatását, mert Huszty István egri jogtanárnak utóbb 1745-ben megjelent „Jurisprudentia prac-