Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - A kir. itélőtáblák jubileuma

11 pithatjuk meg általánosságban, hogy e fejlődés kilenc évszázad fergetege! között és nem egy erőszakos megszakítás dacára, állandóan egy irányban haladt és ezzel a jogfolytonosság csodás példáját szolgáltatja, és hogy az 1722/23. évi törvényhozás alkotásai szilárd alapjául szolgáltak annak a birói szervezeti rendszernek, mely a rendi állam fokonkénti átalakulásával kapcsolatban szintén fejleszthetőnek bizonyult, s melyből, mikor az állam rendi természete megszűnt, zökkenés nélkül és az igazságszolgáltatás érdekeinek veszélyeztetése nélkül, sikerült a törvény előtti egyenlőség elvein alapuló modern állam igényeinek megfelelő igazságügyi szervezetet létesíteni. Csodálattal adózunk az 1722/23. éivi törvényhozás bölcsességének. és kegyeletes tisztelettel hajolunk meg az akkor ujjá szervezett felsőbíróságoknak a jogszolgáltatás körül elévülhetlen érdemeket szerzett tagjai nemes emléke előtt. Engedjék meg, hogy szíves türelmüket még néhány percig igénybe vegyem; de ugy érzem, hogy az az összefüggés, mely a jelent a múlttal összeköti, az a tény, hogy a mai biróság annak a régi törzsnek legújabb hajtása, melynek növését elmélkedésük tárgyávái tettük, szinte megköveteli, hogy a niagyar biróság jelenlegi helyzetének is szenteljünk egy rövid reflexiót. Azt hiszem, hogy szerénytelenség- nélkül állapithatjuk meg, hogy azok a remények, amelyeket a nemzet az alkotmányosság helyreállítása utáni időkben hozott birói garanciális törvények hatásához fűzött, valókra váltak és hogy az a szervezet, mely azok aegise alatt létesült, a magyar állam erős pillérjének bizonyult. • A nemzedékek, melyek azó>ta a felelősségteljes birói hivatást gyakorolták, átértették azokat a kötelességeket, amelyeket a törvényhozás a birói függetlenség palládiuma alá helyezett. Az ntosó tiz év eseményei végleg kipróbálták a magyar biróság szellemét; a háború, a forradalmak és azok utóhatásai igazolták a lánglelkü Horváth Boldizsáir és nemes társai bizalmát, mert minden vészen és viharon keresztül érintetlenül óvta meg a biróság a pártatlanság, a tárgyilagosság, a megközelíthetetlenség és a humanitással párosult igazságosságra való törekvés szellemét. Nem akarok ebből érdemeket kovácsolni, mert a biróság csak törvényé® kötelességét teljesítette, viszont azonban önérzetünknek tartozom annak a kijelentésével, hogy a magyar biróság semmikép sem szolgált rá azokra a megbántásokra, amelyekben az utóbbi időikben része volt. Meggyőződésem szerint, nem tagadható, hogy ez a sajnálatos helyzet azzal a ténnyel függ össze, hogy ujabban sok vonatkozásban eltérés történt a biróság magna chartájában, az 1868:IV. t.-cikkben lefektetett attól az alapelvtől, mely szerint az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülönitendő. Mert azokból, a politikába és a közigazgatásba átsimuló megbízásokból eredőleg, melyekkel a bíróságot terhelték, vették kezdetüket a biróság ellen a meggyanúsító támadások, és az ezek által teremtett légkör megkönnyítette annak az iránynak felburjánzását, amely a politikai jellegű perekkel kapcsolatban azután a biróság integritását választotta céltáblájául. Ezek a néha tájékozatlanságból és a bírói függetlenség alkotmánybiztositéki jelentőségének fel nem ismeréséből, de túlnyomó részben egyenesen rosszakaratból eredő támadások ugyan nem képesek a bíróságot a kötelessége utján megakasztani, és, bár keserű érzéssel, eltelten, elhaladunk mellettük, de a nemzetnek őrködnie kellene azon, hogy ezt az intézményi, mely óly dicső múltra tekinthet vissza és mely jelenleg is feddhetetlen, ne engedje tekintélyében megrendíteni.