Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - A kir. itélőtáblák jubileuma

10 eszmék kiforratlansága kétségben hagy, vájjon követésök előnyös lesz-é a nemzetre, — nem éppen a végromlásiba viszen-e? s az aggódó honíilélek töprengve kérdi, hol találja meg a vezérfonalat1? És ekkor a jelentől tanitást nem nyerve, a múltba, a történelem felé fordul tekintete és a ,,magistra vitae" ismét megadja az utbaigzaitást. De jelenlegi helyzetünkben nem a csillogó, fénnyel és dicsőséggel telt idők, nem a Nagy Lajos és Mátyás királyok korszakai azok a fejezetek, melyekből példáit merithetünk, hanem azoktól a korszakoktól kell okulást nyernünk, amelyekben a magyar nemzet sorsa a jelenlegihez hasonló volt, amikor a nemzetre oly csapások zúdultak, melyek a feltámadását majdnem reménytelenné tették és amelyek dacára is föltámadott a magyar, hogy Isten által előirt pályáját folytassa. Fájdalom, nem is egy ilyen korszaka volt a magyar nemzetnek: itt van a mohátesi vész az azt követett török unalommal, az ország szétdarabolásával és azokkal a rettenetes siralmakkal, amelyek nemcsak a régi lantosok énekeiből, hanem a komor magyar corpus juris, lapjairól is oly keservesen égbe kiáltanak. És éppen ezekből a szomorú időkből, melyeken a nemzet keresztülment, merithetünk nemcsak okuláist, de reményt is, mert minél mélyebben merülünk bele e korszakok szellemének tanulmányozásába, annál inkább gyökeresedik meg a meggyőződésünk, hogy a magyar nemzetnek a Gondviselés által kijelölt rendeltetésének betöltéséhez legalább is annyira segítségére volt az Eszme, mint a kard. A kardot ezelőtt is gyakran kicsavarták a kezéből az ellenséges túlérek, hanem az eszméhez nem nyúlhattak és ez az eszme, a magyar nemzet géniuszának legtisztább emanatióját képező jogfolytonosság eszméje volt. A jogfolytonosság vörös fonalként húzódik végig nemzetünk történelmén, alkotmányán, államjogi és magánjogi viszonyain, ' és egyik lognemzetibb és legeredetibb megnyilvánulása a magyar birói hatalom gyakorlásának módja is, ugy mint az, a századokon keresztül folyton fejlődve, a nemzet egységét erősitve és óva, akként alakult ki, hogy mostani alkatában is világosan fellelhetők a legrégibb szabályozások nyomai. Természetes, hogy egyes korszakok különleges politikai és közgazdasági eseményei, a gondolatkörökben még a rendi társadalomban is többkevesebb erővel jelentkező változások, amikor szembeszökőbbé vált, hogy a meglévő állapot a változott viszonyoknak már nem felel meg: gyökeresebb reformokat váltottak ki, de ekkor sem hagyták szem elől a jogfolytonosság kívánalmait, és az uj épületet a meglévő régi alapon rakták föl. Büszkeséggel eltelten, hogy utódai lehetünk e magas testületnek, mely oly nemes tradiciókra tekinthetett vissza, s melynek érdemeiről a Corpus Juris nem egy lapja tesz tanúságot: örömmel szenteljük a mai ülésünket e kegyeletes visszatekintésnek, ugy amint ezt velünk egyidejűleg az ország többi Ítélőtáblái is teszik, kik a mai napon ugyanezen emlékeknek hódolnak. De ha arra gondolunk, hogy az öt táblai helyen lobog ma az áldozat tüze, a többi táblai székhely idegen hatalmak kénye alatt nyög, bizony keserű üröm vegyül örömünk közé és sóhajtva tekintünk vissza az 1824. évi ünneplésre, amikor a hármas bérc és négy folyó egész országa a magyar nemzetet uralta. De hiszem és vallom, hogy elcsüggedésre nincs okunk, most is erősebb lesz a jog és jogfolytonosság eszméje a durva erőszaknál, és amint a török-tatáir-osztrák dnlás dacárta is megmaradt a magyar, Nagymagyarország egész területe ismét vissza fog kerülni a magyar jog fensége alá!" Beszéde további folyamán vázolta az elnök azokat a fejlődési fokokat, melyeken a felső bíróságok szervezete keresztül ment, beszédét a következőkben fejezte be: „Ha most, amikor végére értünk utunknak, amelyen a felsőbiróságok fejlődlését kisértük, visszatekintünk, azt hiszem, ellenmondás nélkül álla-