Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 4. szám - Valorizáció és a joggyakorlat
122 különben a valorizálási ítéletek legnagyobb részét fel kellene sorolnom. A részbeni valorizálást kimondó ítéletek még nem nagyszámuak, de igen figyelemre méltók. Ilyen kúriai ítéletek a következők: Az 1924. évi május 6-án P. VI. 5875/1923. és szeptember 3-án 5626/1923. sz. a. kelt ítéletek (Magán j. T. 1924. évi 109. és 143. old.) a „pénz értékének csökkenéséből előálló különbözetnek csak a felét" találták — megfelelő indokolás mellett — megitébetőnek. Az 1924 novembei 28-án P. III. 4002/923. sz. a. kelt ítélet (Magán j. T. 1925. 7. old.) igen találó, beható indokolás mellett a felperest megillető ós pénzérték csökkenése előtt évi 2000 K-t tevő nyugdiját évi 400 aranykoronában állapította meg. Az 1925. évi január 20-án P. I. 5665/921. sz. a. kelt ítélet (Ügyvédek Lapja 1925. 3. sa. 6. old.), amelyről fent már emlitóst tettem, igen helyes indokolással a köteles rész címén fizetendő valorizált összeget csak részben ítélte meg. Az 1923 október 11. P. III. sz. a. kelt feloldó végzés, vi?szabocsátandó ingatlan ellenértéke iránti perben (M. D.-tár. 1924. 1.4. sz.) igen helyesen kimondja, hogy „súlyos méltánytalanság esnék alpereseken azzal, hogy ők viselnék a korona elértéktelenedéséből eredő egész kárt" stb., ezért részleges valorizálás mellett foglal állást. Az 1924. évi November 11. P. VI 723/924. sz. a. kelt ítélet kártérítési perben (M. D.-tár. 1925. 6. sz.) kimondja, hogy „túlságosan és méltánytalanul súlyosan terhelné az alpereseket, ha a valorizációs kérelemnek teljes mértékben hely adatnék", megfelelőnek találta a kárösszeg kétszázszorosát. Az 1925 január 7. P. II. 2817/924. sz. a. kelt ítélet -{1925. M. D.-tár. 14. old.) nagyon helyesen kimondja, hogy „a pénzelértéktelenedéséből eredő kár nem terjed szükségképen a teljes értókkülömbözet mértékéig", ezért csak részlegesen valorizált. Az 1924 november 4. P. VI. 461/924. sz. a. kelt ítélet (1925. M. D.-tár 16. old.) 60%-ban állapította meg „a pénzromlásból eredő kárt", az 1925. január 14-én P. II. 4958/924. sz. a. kelt ítélet (1925. évi Hitelj. D.-tár. 4. old.) igen helyes indokolással kimondja, hogy „senkinek sem sikerült vagyonát és jövedelmét teljesen megmenteni, és igy teljes aranyértók megállapítása felperest az alperessel szemben aránytalan haszonhoz juttatná" stb. Remélhető, hogy azok az irányelvek, amelyek a most idézett határozatokban megnyilvánulnak, mindinkább tért hódítanak a majdnem sablonszerüleg megszokott teljes valorizálással szemben. Az a körülmény, hogy bíróságainknak egy része abban a téves felfogásban látszik lenni, hogy ha már valorizálni kell, akkor teljes valorizáció fogjon helyet, eredményezi azt, hogy a valorizálhatást tulnehéz és a valorizálás jogalapjához egyáltalában nem tartozó feltételekhez kötik („vétkesség", stb.), valamint azt is, hogy a valorizálás időpontját a fizetési határ-