Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 4. szám - Valorizáció és a joggyakorlat

121 a. vagyonnál látjuk ezt a jelenséget, hanem a jövedelmeknél is, amelyek még a legfontosabb közszükségleti cikkek beszerzésére is elégtelenek. Midőn tehát a valorizálás mértékét kell megállapítani, ezeket a köztudomású tényeket nem szabad figyelmen kívül hagyni és mindig méltatni kell ugy a hitelező, mint az adós érdekeit befolyásoló ezeket a körülményeket. Ezért kell mindig mind a két fél érdekeit figyelembe venni. A valorizáció soha se vezessen arra az eredményre, amely szerint az egyik fél gazdagodjék és másik pedig károsodjék. A pénzhitelező kapjon annyit papirkoronában, hogy a megváltozott gazdasági viszonyok közt ne legyen rosszabb helyzetben, mintha pénzét az ügylet kötésekor megkapta volna. A pénzértékcsökkenés következményeit méltányos arányban viselje mindkét fél. Különösen a kétoldalú jogügyleteknél lentartandó az az arány a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közt, amely az ügylet létrejöttekor fenállott. (Ha pl. valaki olcsón vásárolt és tehát legális kereteken belül „jó üzletet csinált"', ettől a valorizálás folytán ne legyen elüthető.) Csak a pénzértékcsökkenés folytáni eltolódás egyenlítendő ki, de nem az árunak más okokból beállott értékváltozása is. Nézetem szerint nem lehet eléggé hangsuíyozni, hogy minden egyes eset különkülön elbírálást igényel; minden egyes esetnél figyelembe veendő, hogy a feleknek mi a foglalkozása, milyenek az anyagi körülményei, különösen az adóséi, vajon a hitelező, ha a pénzt kellő időben megkapta volna, miképen hasznosította volna, mily mértékben menthette volna meg az értékcsökkenés elől stb. Mindegyik féltől az egész országot ért gazdasági és pénzügyi katasztrófánál fogva méltányos áldozathozatal elvárható. így pl. a járadékokkal (tartásdíj, nyugdíj stb.) tartozó adós méltán elvárhatja azt, hogy a jogosított is vegye ki életmódjának egyszerűsítése által az általános elszegényedés hátrányaiból a részét, korlátozza ő is igényeit, mondjon le olyasmiről, ami nem nélkülözhetetlen, ugy mint többi polgártársai. Ha a valorizálás mértékének megállapításánál mindezeket figyelembe veszik, önként rá lehet jönni, hogy a teljes valorizálás a legritkább esetekben lesz helyén való, mert szomorú tapasztalati tény, hogy mindenki veszített vagyonából. Még a leggondosabb és legkörültekintőbb kereskedő sem volt képes a vagyonveszteség elől menekülni és a pénzérték csökkenése, valamint a gazdasági válság alól magát kivonni. Ezért a teljes valorizálás a hitelezőnek túlságosan kedvez és azt jelenti, hogy a pénzérték csökkenését az adós egyedül köteles viselni, ami ak osztó igazsággal és méltányossággal össze nem egyeztethető. Ezért nem érthetek egyet azzal a joggyakorlatunkkal, amely mindezeket figyelmen kívül hagyja és teljes valorizálást nyújt. Az erre vonatkozó ítéleteket azért nem sorolom fel, mivel