Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Néhány teoretikus megjegyzés a valorizáció problémájához

100 Németországban a nagy filozófus Kant volt, pedig- már az: u. n. íisus modernvis egy postglossátori iskola 1581-ben helyes nyomon volt. Ekkor jelent meg Domenicus a Santo Geminiano müve, aki először mondotta ki egy évjáradéki peres ügyben, amelyben tőle jogi véleményt kértek, hogy a pénztartozás is egy obligáció, ahol az alapot képező vagyontömeg egy része a könynyebbség kedvéért pénzzé lett átalakítva, de természetesen csupán a számolás céljából. Jogilag megtartja a maga gabona (buzavalutaü) jellegét. A. nem kommerzializálódott élet tiszta etikus jogi levegője csap ki e határozatból. Látjuk a primitiv, de tiszta gondolko dást, amely a gyökérnél fogja meg a kérdést és az igazi kiegyenlítő elv alapján osz-t igazságot. A helyes ut az összes valorizációs kérdésekben az, amit e régi velencei jogtudós megjelöli. Kapcsoljuk ki a pénznek minden politikai és államjogi vonatkozását és tekintsük a szolgáltatás és ellenszolgáltatás viszonyát főleg ezeknek egymáshoz való arányában. Világos lesz akkor, hogy itt van a megoldás és nem kell semmi egyéb, csak a be kapcsolása a, quid quid dare facere oportet ex fide hona elvének. Természetes az, ha az állam az egyik magánfél, akkor a kérdés megoldásánál kell, hogy más szempontok is belejátszanak, de izokkal itt nem kivánok foglalkozni. Az itt kifejtettek képezik a jus aequumot, de csak egyik vonatkozásában, t. i. a kiegyenlítődési vonatkozásában, de amint már mondtam, van még egy másik rész is és ez a karitatív szociális rész. Németország és Ausztria jelenlegi politikai konstellációja miatt ez a ma ott vitatottabb rész és talán igaz is az, hogy magánjogfejlődési szempontból a méltányossági jognak ez a része a fontosabbik. Itt kapcsolódik be a kérdésnek másik része, az ősi vita az objektív és szubjektív jog között is. Objektív méltányosság alatt értve azt, ha csak a konkrét ügylet tárgyi alkotó elemeit vizvsgálva döntjük el a jogkérdést, szubjektív méltányosság pedig az, amikor az ügyletkötő személyi viszonyaira (jelen esetben főleg vagyoni viszonyaira) is tekintettel van az Ítélőbíró. És épen e jog terén kapcsolódik bele a valorizáció kérdésében a forradalmi uj jog, amit Riemann lát meg először, a Juristische Blatter ben irt cikkében. E cikkben többek közt azt mondja: „A főveszedelem abban van, hogy e jogelv egy igen tetszetős szirén, amely a törvény előtti egyenlőség biztos partiáról a szociális karitativség hiányos délibábjához vonzza ugy a törvényalkotót, mint az azt alkalmazót." Tisztán az anyagismertetést tartva feladatomnak, nem érzem magam hivatva e nagy vitában véleményt mondani, de mindenesetre érzem azt, hogy itt valami inog a régi magánjogban. Bizonyos az, hogy a törvény előtti egyenlőség gondolata a háborús viszonyok által gyökerében lett megtámadva. A