Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Néhány teoretikus megjegyzés a valorizáció problémájához

98 mára alig jöhet számba); 2. gondoskodás; ez a tulajdonkópeni jogászi része, illetve feladata a méltányosságnak. Amint tehát ezekből látjuk, a méltányosság sem történe tileg, sem jogilag nem az az egyszerű, könyörületes szamaratánus, amelynek első pillanatra tűnik és főleg feltüntetni akarják. Jogilag van benne egy karitatív elem, de e mellett egy sirikten körülhatárolt jogászi kogens szabály is. Természetes, hogy itt is van, mint minden jogi kérdésnél szubjektiv és objektív méltányosság. És lehet végül felosztást eszközölni /történeti szempontból is, ahol is van folytonváltozó praetor peregrinusi jog és az állandó szigorú dogmáiban meglevő jus aequum is. Először talán a történeti résszel végzek. Szerény véleményem szerint a praetor peregrinusinak nem lehetett az a szerepe, amit neki ma Németországban igyekeznek inputálni. (Spörhl és ennek nyomán Spengler), hogy tisztán azzal foglalkozott, hogy a Földközi-tenger népei közt divó kereskedelmi szokásokat igyekezett a római jogba átültetni, különös súlyt helyezve ugy látszik e népeknél divatozó uzsorakamat szokásokra. A hajós kamat ugyan holmi hallgatólagosan fennlálló télnyleges 'jop intézmény volt, de annyi bizonyos, hogy legalább a négy klaszszikus jogász, akik által a római jog az lett, ami, nem nagyon taglalják az efjtajta gazdasági kérdéseket, illetve a jogot s ez a fontos, abszolutumnak tekintik, nem pedig a gazdasági élet függvényének, illetve, szabályozójának. E dolgozat keretei nem engedik meg, hogy a történeti fej lődést végig kövessem, igy csak azt szögezem le, amit Bernstein inond oly szépen a praetori jogról, hogy az volt a nagy építőmester szivének meleg dobbonása. A szociális jog volt a praetori jog. Ö volt az, amely a merevedő jogot nem haladóbbá, amint ezt egyesek nagyon szeretnék, hanem csak emberien érzőbbé tette. Soha arra nem szolgált a praetari jog, hogy egy komplikált gazdasági struktúrát, amely alkalmas volt egész provinciák kizsákmányolására, az „Élet fejlődése" címén szankcionáljon, hanem azt tekintette feladatának, hogy a kis emberek vállaira már nagyon nehezedő terheket, a biblikus hét esztendő mintájára, levegye. A kiegyenlítődés volt a praetori elv és nem a hatalmi viszonyokon alapuló alkudozás és ha igy nézzük a dolgot, egyszerre világos lesz előttünk az egész római jog alap elve, amelyre most minden életfejlődéssel és változott viszonyokkal szembe vissza kell állitani a magánjogot. Ez az elv igy hangzik: Quid quid dare facere oportet ex fi de bona. A kiegyenlítődés azt jelenti: hogy mind a két fél kapja meg azt, amit a jogviszonyból egy előre látható gondos családapa szerint neki annakidején kapni kellett volna és ha saját hibáján kivül eső okból annak idején nem jutott ehhez, akkor ezt kell a törvény ellenére is méltányossággal reparálni. Tehát ha ő adott vagy kapott egy bizonyos értéket és az önhibáján kivül tisztán a gazdasági helyzet követ keztéhen nem felel