Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - A népszövetségi eszme reális tartalma. 1. [r.]

^4 könyv megalkotása előtt így kiáltott fel: „de quels juges pourrait étre composé, sur quelles hasés pourrait statuer un tribunal chargé d'une si redoutable niission?" Mily birákból kellene állnia, mily alapon kellene döntenie egy bíróságnak,, amelyre ily félelmetes feladat vár? Pedig ha a kötelező arbitrage-nak a jegyzőkönyv által meg_ valósitani kivánt rendszerét vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a nagy kérdések egy ad hoc összeállított olyan döntőbíróság elé vannak utalva, amelynek összalkotása — ha csak a felek erre nézve meg nem egyeznek — a Tanácsra, tehát egy a kormányképviselőkből álló politikai testületre van bizva minden különösebb korlátozás nélkül és ez a bíróság azután minden megkötöttség nélkül dönt. Hol van itt a garanciája annak a tüneményszem pártat lanságnak, amelyet a bíróság feladata igényelne s annak a.z emberfeletti mértéket öltő hozzáértésnek, amely a nehéz problémák eldöntéséhez szükséges lenne. Komolyan várható-e egy ily döntőbíróságtól az a nagy erkölcsi tekintély, amelyre szüksége lenne ahhoz, hogy igazán komoly esetekben, talán olyan vitákban, ahol nemzetek létkérdéséről van szó, ahol népek, nemzetek élete forog kockán, dönteni tudjon, sőt megoldani esetleg nemzetek, államok egész csoportjai között felmerülő történelmi jelentőségű problémákat? Egészen kétségtelennek látszik előttem, hogy nemzetközi szerv sohasem fog olyan óriási erkölcsi tekintéllyel rendelkezni, amely őt ilyen feladatok megoldására képessé tenné. Helyesen hivatkozott az élet, a gyakorlat világából egy tanulságos példára a genfi közgyűlésen Politis még a jegyzőkönyv megalkotása előtt, öt közópamerikai állam az ÉszakAmerikai Egyesült Államok kezdeményezésére létesített tiz, évre kötött szerződéssel egy nemzetközi bíróságot, amelynek feladata lett volna minden a szerződő államok között felmerülő bármily természetű vitás kérdést eldönteni. Az első komoly eset felmerült akkor, amidőn két állam kifogásolta egy harmadik állam egyik nemzetközi szerződését és tiltakozott annak ratifikációja ellen. A pert lefolytatták hatalmas érvelésekkel s a bíróság ugy döntött, hogy a harmadik állam szóbanlevó szerződését nem ratifikálhatja. Ez az állam azonban a döntéshez nem alkalmazkodott s ezzel a bíróság elvesztette minden tekin lélyét, a felek a szerződést nem újították meg s csak az ujabb időben kísérleteznek ismét egy hasonló szerződéssel most már azonban reálisabb alapon, lényegesen megszorított hatáskörrel ruházva fel a bíróságot. A gyakorlat sem szól tehát a kötelező arbitrage lehetősége mellett, még egy szűkebb közösségben, egymáshoz közelebb álló államok között sem.