Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 1. szám - A pénztartozás késedelmes teljesítése esetében a hitelezőt megillető kártérítésről szóló 1923. évi XXXIX. törvénycikk

les megtéríteni és ezért nem volna célszerű őt az átszámításból eredő értékkülönbözeten felül még a javaslat értelmében járó kártérítéssel is minden esetben terhelni. Éppen ezért a 3. §. csak a fentebb emiitett kisebb kártérítést mondja alkalmazhatónak, de arra is szabadságot ad a bíróságoknak, hogy a tartozási össaeg átszámitása esetében az eddigi jogszabályok értelmében járó törvényes késedelmi kamatot itélje meg." Az eddigi birói gyakorlatban az átértékelés (valorizáció) körülbelül általában el van ismerve a következő esetekben: a) a hitelező által előre teljesített készpénzfizetés tekintetében, ha valamely törvényes okból az előbbi állapot helyreállításának (restitutio in integrum) van helye; b) természetben visszaaadandó volt, de visszaadhatlan dolog pénzbeli egyenértéke tekintetében, ha azt az adós az ő terhére eső okból viszszaszolgáltatni nem tudja, és c) más pénzkövetelés tekintetében pedig a jogalapot létrehozó jogi tény (vétkes késedelem) megszülemlése és a hitelező kárelhárító (a dolog más uton való megszerzése iránti) kötelezettségének gyakorolhatása közti időszakban beállott koronaértékromlás arányának megfelelő, de az adóst a tönkretételtől megóvó, annak vagyoni erejéhez igazodó méltányosság elveihez képest a Pp. 271. §-a alapján megállapítandó összeg erejéig, ha az adóst a fizetés tekintetében vétkes késedelem terheli. (Ha azonban a hitelező részéről a kár elhárítása vagy enyhitése nem volt lehetséges, ez erre alapított korlátozás is elesik.) Ezeken az eseteken fölül és mértéken tul is találkozunk átértékeléssel (vaabstract kár megitelesével. De e területen a birói gyakorlat ingadozó s nem is helyeselhető, mert bár a koronaérték romlása előtt szemiet hunyni nem lehet, kétségtelen, hogy a zürichi jegyzés iránytadó szerepének birói elismerésére és a korona, mint leromlottan is törvényes fizetőeszköz, félretétel ere semmi törvényes támasztó pont nincsen. A jelen törvényhely ugyanis a valorizáció kérdését sem pro, sem kontra nem érinti, hanem csak számol azzal a ténnyel, hogy vannak átértékelő Ítéletek és az ezekben megítélt pénztartozás után járó késedelmi kamat sorsát határozza meg. Az ilyen ítéletek alapján tehát jár: 1. a fenti miniszteri megokolásban kifejezésre jutó felfogás szerint: a) az eredeti (valorizálatlan) tőkeösszeg, b) «nnek a késedelmi kamata, illetve az ehelyett követelhető kár összeg és c) az értékromlásnak megfelelő különbözet (pl. 100.000 K tőke, ennek 1923 januárhó 5-től 1923 december hó 16-ig 5% kamata, azontúl az 1923:XXXIX. t.-c. 2. §-a II. bekezdése értelmében a 100.000 K tőke után számitan dó kárösszeg, továbbá (ha 5-szörösen valorizálunk) még 400.000 K kárösszeg. Ámde köztudomású, hogy a bíróságok átértékelés esetében Ítéleteikben a znlnerest mnríisztalják: 2. vagy az eredeti (100.000 K) tőkében + (csak a valóságos lorizációval) vagyis a