Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 10. szám - Vétkes gondatlanság és valorizáció a vasuti jogban

318 azt hangoztatom, hogy csak rosszhiszemüleg lehet egy perre azt mondani, hogy az biztos. De kétszeresen áll ez a kártéritési perekre, ahol a pernek talán a legtöbb és leginkább előre nem látható esélye van és ahol a biroi mérlegelésnek talán a legtágabb tere nyílik. Hogy lehessen tehát a legcsekélyebb .jogi hátránnyal sújtani a vasutat azért, mert nem előlegezett egy mindenképen bizonytalan kimenetelű perre annak a károsultnak, akinek esetleg — ezt az Ítélet is sejtteti — a megsemmisült ingókon kivül egyéb vagyona nincs. Igaz, hogy erre azt lehet mondani, hogy a károsult az előlegül kapott pénzt ingókba köteles fektetni s igy alperes a kereset elutasítása esetén kellő fedezetet talál. Mivel lehet azonban a vasút biztosítva, hogy a károsult a kapott pénzt tényleg ezen rendeltetésének megfelelően fogja-e felhasználni s nem fogja-e annak egy részét pl. adósságai fizetésére, a másik részét pedig kizárólag nélkülözhetetlen s le nem foglalható ingók vásárlására fordítani1? Az esetleges, de nagyon is kétes alappal biró büntető eljárás igen csekély vigasztalás ebben az esetben a vasútnak, mint most már károsultnak részére. Azután itt van a valorizáció kérdése. Biztos lehet-e a vasút a felől, hogy a felperes pervesztése esetén valorizálva fogja-e a bíróság visszaítélni a jogalap nélkül adott pénzét? Érthetetlennek látszik, hogy az ítélet miért zárja le a valorizációt épen 1923 szeptember 11-óvel (fellebbezési tár gyalás napja). Csupán sejtetni engedi ezt az előbbi bekezdés,, mely szerint: „... a beszerzési áraknak a fellebbezési eljárás folyamán beállott emelkedése figyelmen kivül nem hagyható." A Curia nyilván a felülvizsgálati eljárásban a Pp. értelmében további bizonyítást nem tartván megengedhetőnek és a marasztalás tárgyát fix összegben akarván meghatározni, a bizonyítás eredményét a fellebbezési eljárással lezártnak tekintette. Ezzel azonban szembehelyezkedik a már előbb idézett kijelentésével: „a fél tényleges kára teljesen megtérül, ha kellő időben megkapja azt a pénzösszeget, amelyért az elveszett ingók helyébe megfelelő minőségű és állapotú ingókat beszerezhet". Az ítéletnek számolnia kellett volna a fellebbezési eljárástól a pénz tényleges felvételéig eltelő időben bekövetkezhető ujabb pénzeséssel, illetve árudrágulással. A valorizációra vonatkozólag most idézett tétel leszegezése után tehát akkor járt volna el az Ítélet teljesen logikusan, ba nem állapított volna meg marasztalásában fix összeget, hanem azt az árf olyamcsökkenést is megtéríteni rendeli, mely a tőkeösszeg után a zürichi jegyzés szerint időközben, a fizetés teljesítése napjáig beállott.5 5 L. dr. Schuster Rudolf a M. J. Sz. 1922 januári számában közölt, „A valutaperek" cimü úttörő cikkét: lejárat = tényleges fizetés napja. Ismeretes, ihogy IA joggyakorlat azóta tényleg ebben az irányban fejlődött.