Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 10. szám - Vétkes gondatlanság és valorizáció a vasuti jogban

315 tulajdonítani ennek a §-nak. Belátván ugyanis, hogy a valorizáció merev tagadása mégsem vihető korlátlanul keresztül, a valorizációt elismerik, ha a teljes kár megállapítható.* Kétségtelen, hogy a valorizáció hozzátartozik a teljes kártérítéshez, de hozzátartozik a közönséges kártérítésihez is és a valorizáció érvényesítése amott, elhagyása pedig emitt, a kettő közötti különbség lényegét nem tünteti fel. Ha elismerjük a valorizáció jogosságát a teljes kártérítés esetében s ezzel áttörjük a valorizáció tagadásának elvét a vasúti jogban, nehezen indokolható a valorizálás elutasítása a közönséges kártérítésnél. Ha pedig azt mondjuk, hogy valorizálásnak nincs helye az 1923. évi XXXIX. t.-c. 8. §-a alapján, minő logika alapján adható hely annak a teljes kártérítés esetében? Egyike az első ily irányú kúriai Ítéleteknek az 1923 december 18-án hozott P. IV. 6417/1923. számú. Ez az ítélet részletes, és a kérdés minden részére kiterjeszkedő indokolásával a fentiekben előrebocsátott két kérdés megvilágítása és megtárgyalása szempontjából érdemel különös figyelmet, nevezetesen: 1. a vasút vétkes gondatlanságának meghatározása és 2. a valorizáció megítélésére alapul szolgáló ós a fentiekben már érintett jogelvek megállapítása szempontjából. Előre akarom bocsátani, hogy a vétkes gondatlanság megállapítását illetőleg, egy pont kivételével, az ítélet indokolásával mindenben egyetértek. A valorizáció megítélésénél azonban, amennyire helyesnek és elengedhetetlennek tartom különösen a jelen esetben a valorizációt, éppen annyira elhibázottnak, illogikusnak ós a probléma megoldásának fele utján megállónak kell mondanom az erre vonatkozó indokolást, félénknek azt a módot, ahogyan az indokolás a kérdés lényegéhez nyul, amint azt alább módom lesz kifejteni. A tényállás egyszerű: felperes butorkocsiban szállított átköltözési ingósága a szállítás közben kigyulladt. Amikor a vonat M. állomáson keresztülhaladt, a butorkocsi már füstölgött. Ennek dacára itt a vonatot nem állították meg, hanem csak a legközelebbi állomáson fogtak hozzá a tüz oltásához. A butorszállitókoosin utólag egy nyílást észleltek s felperes vitatta, hogy ezt a nyílást a vasúti közegek erőszakos uton okozták és a tüzetokozó szikra ezen a nyíláson hatolt be a butorszállitókocsiba. Az ingóságok nagy része elégett, az el nem égett ingók pedig elvesztek s ezek egy részét vasúti alkalmazottaknál utóbb meg is találták. Az első bíróságok csupán az eredetileg követelt összeget; tehát a valorizálás mellőzésével ítélték meg a felperesnek. * Curia P. IV. 5090/1923. 1924 június 26. P. VII. 5981/1923. 1924 július 3. 2!*