Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 10. szám - Vétkes gondatlanság és valorizáció a vasuti jogban

314 Ma bíróságainknál az a — sokszor talán tudat alatti — felfogás, hogy az állam az egyénnel szemben a legtöbb esetben a gazdaságilag gyengébb fél. Kétségtelen, hogy ez volt a belső indoka az 1923. évi XXXIX. t.-cikk 8. §-ának is, mely a vasúti üzletszabályzaton alapuló követelések tekintetében nem engedi alkalmazni a 2. §-t,1 miből következőleg a vasúttal szemben a fuvardíj visszatérítési és kártérítési követeléseknél csupán az évi 5%-os törvényes késedelmi kamat számitható fel. Joggyakorlatunk ezt a §-t ugy magyarázza, hogy ha a törvény kizárta a minust (heti késedelmi kártérítés stb)., még inkább ki akarta zárni a plust (valorizáció).2 Figyelmen kivül hagyja azonban — az alább tárgyalandó kivételtől eltekintve — a valorizációra kifejezetten lehetőséget nyújtó A törvényileg amúgy is csak kis részben szabályozott kártérítési jogban a kártérítés mérvének megállapítását seholsem találjuk oly pontos körülírással, mint a fuvarozási jogban. A kereskedelmi törvény 399. §^a és ennek nyomán a vasúti üzletszabályzat 88. §-a szerint ugyanis az áru elveszése vagy megsérülése esetén a vasút azt a rendes kereskedelmi értéket (tehát nem árat) tartozik megtéríteni, mellyel az ugyanazon fajtájú és minőségű áru a feladás helyén abban az időben bírt, amikor az áru fuvarozásra felvétetett. Bíróságaink e §. alapján a valorizációt megtagadják, mert figyelmen kivül hagyják azt, hogy pénzünk már régen nem értélonérő (vagy talán csak nem volt?) és papirkoronával egy hónapok, esetleg évek előtti értéket megmérni nem lehet.3 Ezzel szemben a vüsz. 95. §-a (K. T. 399. §. utolsó bekezdése) a vasút szándékossága vagy vétkes gondatlansága esetén a teljes kárt rendeli megtéríteni. A kétféle kártérítési kötelezettség közötti különbség nyilvánvaló. Az előbbi, enyhébb esetben a kártérítés tárgya csupán az áru értéke, az utóbbi — a súlyosabb — esetben kiterjed ezenkívül az elmaradt haszonra, az áru beszerzésére fordított különös kiadásokra stb. Bíróságaink azonban most más értelmezést kezdenek A törvényjavaslat eredeti szövegezésében (282. sz. törvényjavaslat) a 8. csupán annyit mond, hogy a törvény az államnak vagy állami int'zménynok (üzemnek) csak oly pénztartozására nyer alkalmazást, amelynek tekintetében ezek a hitelezővel szemben kizárólag magánjogi alanyként jelentkeznek. Ezek szerint tehát a kártérítési és fuvardijvisszatéritési követeléseknél a vasnttal szemben ez a törvény alkalmazható lett volna. A 8, §-t mai szövegezésében az igazsázügyi bizottság (305. sz. jelentés) szerkesztette azzal az indokolással, hogy „a nemzetközi egyezményeken és illetőleg az ezzel egyenrangú vasúti üzletszabályzaton alapuló pénztartozások egyoldalulag nem módosíthatók." 2 Curia 4389/1923. 1924 május 7. P. IV. 5670/1923. 1924 saept. 4. 3 L. eikkirónak a Kereskedelmi Jog 1923 dee. 1. számálban „Valorizáció a fuvarozási jogban" címmel megjelent cikkét. 5. §-t.