Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 10. szám - A jogi személyek állampolgársága

306 ezt a civilis capacitását, éspedig a következő argumentáció értelmeben: A közönséges jogi személyek általában véve többékevésbbé mesterséges existenciával birnak, amit saját országuk törvényeinek köszönhetnek. Ezzel ellentétben az államoknak biztositott civilis perszonalitása van. A „Nemzetközijogi Intézet" (Institut de Droit International) 1897-iki kopenhágai ülésén azt az óhajt (voeu) formulázta, hogy a közjogi jogi személyek (personnes morales publiques) bírhassanak civilis capacitással. Csakhogy az idegen államok civilis capacitását vitatni lehet. Többféle argumentum van: először is a jogi személyek specialitásának elve. Az állam valóban egy oly orgánum, amely a nemzetközi jog terén specialitást képez: amennyiben azért van alkotva, hogy állampolgárainak érdekeit megvédje és ebben a strikt minőségében semmi Bzüksége sincs, hogy civilis capacitását elismerjék. Ez egy teoretikus argumentum. De van egy praktikus is, és ez a következő: Azt mondják, hogy nagyon veszélyes, ha egy állam megengedi (idegen) jogiszemélyeknek, — a többi államnak például — hogy a területén ingatlanokat szerezzen. Nagyon sok állam valóban megszüntette (megtiltotta) ezt a jogot. (Ez a kérdés különben egy hires esetben szőnyegre került már: a Zappa-eset alkalmából a román és görög államok között. Zappa ur egy görög állampolgár volt, aki egy hagyományt (legs) hagyott a görög államnak, amely egy Romániában fekvő ingatlan volt. A román kormány opponálni akart és az eset nagy port vert föl.) Franciaországban elismerik az államok civilis capacitását, éppúgy, mint a más, nem — lukrativ célú jogi személyekét. De ezt a capacitást korlátozzák elővigyázatossági intézkedésekkel, jelesen ami a hagyományokat (legs) és adományozásokat (donations) illeti, amely intézkedések identikusak azokkal, amelyek az illető idegen állam által vannak alkalmazva a francia állampolgárokkal szemben. Egy hires eset volt e tárgyban Franciaországban a Plessis—Belliéreeset, amely Plessis—Belliére marquise végrendeletéből származott, aki franciaországi ingatlanait XIII. Leo pápának hagyományozta. Az örökösök megtámadták a végrendeletet és e hagyomány tárgyában végeérhetetlen viták folytak egészen a Semmitőszékig (Cour de Cassation). Végül is egy tranzakcióban kellett megegyezni. Egy másik affér volt Sostunio község esete, vagy máskép Seuta-eset: egy olasz állampolgár szülőfalujának (Sostunio) franciaországi ingatlanait hagyományozta és ebből óriási viták keletkeztek. Ami a kereskedelmi társaságokat illeti, a helyzet sokkal bonyolultabb, mint a nem-lucrativ célú jogi személyeknél.