Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 1. szám - Adalékok az ítélkezés lélektanához és a bíró világnézetéhez

Visszatérve az itólet megalakulásához, az ítélet tehát ugy születik, hogy a biró belemerül a jogeset részleteibe, kapcsolatai Da, összefüggéseibe es belemerül saját lelkének melységeibe is, azután pedig ösiszeszedetten reflektál s közben éberen és élesen íigyel arra a titokzatos belső sugallatra, melynek felelősségérzet és lelkiismeretesség az ő magasztos nagy neve. Az Ítélet megalakulásának! percei az ihlettség percei, mert van abban valami benső megdöbbenés!, amidón a biró ajkaira tódulnak annak a küzdelmes igazságnak a szavai, amelyet kíeresett s megtalálni vélt. l^agy lelki feszültség felszabadulását, belső vívódások megszűnését jelenti ez. Az Ítélet nem születhetik meg a jogeset átélése, a viszonyok ós a helyzet emberi és erkölcsi megértése néLkül; de nemcsak reflexióból fakad, hanem az intuitioból is és abból, amit lelkiismeretnek nevezünk. Az ész u. i. nem egyedüli forrása, nem is egyedüli mértéke az igazságnak, annál kevésbbé a megteremtője. Az igazság az észtől függetlenül létezik, az ész csak megtalálhatja, de ugy látszik, hogy egymagában — sine afflatu aliquo divino, mint Cicero mondja — nem tudja megtalálni, hanem rászorul arra a másik megismerési módra is, amely Fiaton ideáiban ós Socrafces daimonjában csak oly erőteljesen érvényesült, mint ahogy mindnyájan érezzük a lélek honvágyát, mely a magasabb, örökértékek, az absolutumok és az Absolutum után törekszik. Es ist jedem eingeboren. Das sein Gefühl hinaus und vorwaerts dringjt, — mondja Goethe. (Faust.) Semmi kétség, van valami irrationalis is az itélkezéisben, aminthogy semmiféle ismeretünkben, 'semmiféle értékelésünkben sem nélkülözhetjük az intuitiv elemet, amely benne van minden alkotásban. Az igazságot sem ismerhetjük meg nélküle. Az intuitiv megismerési módnak jelentőségét, hatalmát, irracionális erejét manapság még a leghívebb racionalista is elismeri. Legtöbben azonban túlbecsülik. Sokan azzal az erővel is felruházzák, hogy még a logikát is megfordítani képes. Ezt én el nem ismerem, megengedem azonban, hogy még a legerősebb, legtisztább logicismusra is suggestiv hatása van, amely vagy abban nyilatkozik meg, hogy uj logikai utakat fedez fel, — de csak felfedez és nem teremt! — vagy abban, hogy az észt élesebbé, erősebbé, találékonyabbá teszi vagy esetleg más dimensiőba, más gyupontba, jelesül az átélés dimensiojába, az érzés és együttérzés gyupontjába helyezi át, ahol aztán áttüzesedve, átizzva, az értékelés magasabb spherájába tud emelkedni. Az értékelés magasabb zóna, mint az Ítélkezés, ez utóbbi