Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 1. szám - Adalékok az ítélkezés lélektanához és a bíró világnézetéhez

mint a gazdaságiakat is: maguk a mai idők, a mai viszonyok, a mai szenvedések hoztak mozgásba ugy a történelem, mint a filozófia területein. Lelkünk menedéket találhat bennük, de egyuttaL irányítást, okulást, reményt és erőt is menthet belőlük a jövőhöz és a folytonos küzdelmekhez. Főleg pedig biró társaim lelkébe szeretném önteni azt a meggyőződésemet, hogy eszmények nélkül nem élhetünk. Mert nagy idealizmus van az Ítélkezés hivatásában, ennek művészetét pedig egyoldalú jogászi képzettséggel nem lehet elérni. Bölcseleti képzettség is szükséges hozza. Csak ez képes magasabb nézőpontra helyezni a gondolkozást, csak ez nyithat tágasabb látókört, csak ez vezethet magasabb, mélyebb világnézet kialakulásához, csak ez kópesdt termékeny összegezésre nagystílű synthesisre — és csak ez hajlandósit események befogadására. Valahol olvastam (Mester: Sittenlehre 6. 1.) „Ha értékek nem volnának, az élet meg volna fosztva minden értelmétől ós minden jelentőségétől, minden melegétől ós minden világosságától ós minden feszültségtől, minden magasságtól ós mélységtől." Fokozott mértékben áll ez az eszményekre. Valóban eszmények nélkül halavány, erőtlen aa5 elet — s kivált a biró élete. Ettől áthatva s erre törekedve vettem fel újra hivatásom köréből azt a témát, amellyel egykor a Jogtudományi Közlöny hasábjain már megpróbálkoztam s amelyet ujabban a különféle jogesetek megbeszélése kapcsán a „MagánjogTárá"-ban más és más szempontból megvilágítani iparkodtam. Sajnos, hogy most is inkább csak töredéket, vázrajzot nyújthatóik s a problémákat inkább megérintem, mint megoldom, mégis vállalkoztam erre, mert egyfelől ösztönözni akartam azokat s azoknak munkáját akartam megindítani, akik majd nagyobb erővel, nagyobb készültséggel és nagyobb tehetséggel hivatottabban fejtik ki ezt a nagyon fontos és igén szép témát és mert másfelől nagyértékü magyar filozófusainknak távoli halk visszhangjaképpen, ha nem is erős, mint inkább jóakaratú bizonyságát akartam szolgáltatni annak, hogy a magyar jogász még nem vesztette el az eszmények: iránt minden időkben megvolt érzékét és végül azért, mert sziklaszilárdul vagyok meggyőződve, hogy nyomorúságos életünket magasabb színvonalra emelni, a jogot és az igazságszolgáltatást a maga fenséges erkölcsi síkján fentartani s azt termékenyé, áldásossá tenni lehetetlen másként, mint ugy, hogy lelkünket ós életünket belekapcsoljuk a transcendenisi ugyan, azonban valóságos ós objektív, örök és absolut értékekbe, sőt magába az Absolutumba! Ez a bekapcsolódás azonban lelki és erkölcsi folyamat és> amint látni fogjuk, az értékeléssel és az Ítélkezéssel szervileg összefügg és éppen ez az összefüggés az, amely annak a szükségességét igazolja, hogv