Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1924 / 1. szám - Adalékok az ítélkezés lélektanához és a bíró világnézetéhez
4 vei, sem a művészetek fényözönével, sem a gazdagság ragyogásával s legkevósbbé a tudományok hatalmával leesendesiteni, elcsititani nem lehetett, az aláaknázott lélek ebben a nagy nyomorúságában, az elveknek bosszúálló, a tényeknek titkos logikája szerint, előbb vagy utóbb, de ép oly elkerülhetetlen szükségiképiséggel kellett beállani a visszahatásnak, mint ahogy a legerősebb mozgásba hozott ingásnak is egyszer ellenkező irányba kell lendülnie. A rossz u. i. nem tarthatja fenn magát örökké, a lélek pedig el nem veszhet; az üresség betöltés után sóvárog, a léleknek a végtelen, a magasságok, az eszmények -és az absolutumok után való törekvése elnyomhatatlanul éled fel. Ez a reactio már is bekövetkezett. Látjuk u. L, hogy az elalélt, határozatlan, elcsüggedt és meggyötört lélek újra kezd éledezni, lábra kezd kapni a bátorsága a jóra, keresni kezdi önmagát, a beteg,, vergődő sziv megváltásra törekszik. Örök értékek elévithetlen jogaikba akarnak lépni ós elnyomhatlanul tört ki a transoendenshez való felemelkedés vágya. A tépett, szaggatott, szótszórt lelkű ember szilárd központot keres, lelki egyensúly ós harmónia után kezd törekedni. Felismerni kezdi, hogy eszmények, öröklértékek, absolutumok nélkül nem élhet méltó életet; hogy felsőbb, erősebb és egységesebb életet kell élnie, ha kiemelkedni akar abból a nyomorúságból, amelybe őt a mechanizáló és a materialisztikus világnézet ós a gyűlölködéstől és kapzsiságtól vezetett életfelfogás sülyesztette. A mai beteglelkü ember meggyógyuláisa érdekében újra gyűjteni kezdi azokat a könnyelműen szétszórt erőket, amelyek a. magasságokhoz, az eszményiséghez, az absolutumokhoz ós az egyetlen Absolutumhoz, az Istenhez emelni segitik. Szükségét érezzük, hogy ne a pillanat, hanem az. örökkévalóság szempontjaira való tekintettel: sub specie aternitatis éljünk. Valóban nincsen béke, sem nyugalom, sem nagyság, gazdagság, hatalom társadalmi állandóság, az eszményekhez, a fenségeshez, az absolutumokhoz való visszatérés nélkül. Biztos, hogy e nélkül elpusztulunk! Olyan szükségletünk ez, mint a levegő és a meleg, termékenyítő napsugár. Hogy a lelki megújhodás stádiumába léptünk, bizonyltja filozófiánknak mai nagy fellendülése. Valóban, amidőn csak erőfeszítéssel bírtuk fentartani az igazság végső győzelmébe s az emberiség erkölcsi haladásába vetett hitünket ós reménységünket, mint valami hajnalpirkadás — olyan gyönyörűnek, olyan biztatónak jelentkezik előttem az a látvány, amely nálunk a filosofia művelésének imponáló arányú felfejlődésében és gyarapodásában s főleg abban tárul elénkr hogy a filosofiának épen a konstruktív, vagyis az az iránya vesz hatalmas lendületet, amely fölfelé a magaslatokhoz, az eszményekhez visz s mint ilyen a lelket újra életre kelteni és