Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 1. szám - Adalékok az ítélkezés lélektanához és a bíró világnézetéhez

2 a lét legnagyobb kérdéseire: honnét és miért van a világ ós az ember, mi az élet, anyag és erő, mi a mozgás eredete, miként s mibó'l keletkezik az élet, mi az érzéki felfogás, gondolkodás, az akarat ós a szabad akarat, miért van a rossz s mi hozta létre és mi tartja fenn a természetben a célszerűséget és a rendet, mi a rendeltetésünk, mindezekre a kérdésekre a tudomány nem tudott feleletet, annál .kevésbbé megnyugtató, mindenkit szükségképen meggyőző feleletet adni. A technikák megnövelték a kényelmet, de egy sízemernyivei sem mozdították elő a lélek boldogságát. A tudomány és a technikák megsokszorositották ugyan a gazdagságot, — de ezáltal sem a szegénység, sem a nyomor meg nem fogyatkozott, hanem még nagyobb, még élesebb s fájdalmasabb lett. Beléjük kapcsolódott be ós az ő függvényük az éles osiztályöntudat ós az elkeseredett osztályharc s ezeknek minden szenvedélyessége, főleg pedig ádáz gyűlölködése. Az ő nyomukban, az ő védnökségük alatt lazultak meg az összes társadalmi kapcsok ós kapcsolatok ós megingott minden, aminek hűség ós szeretet voltak az alapjaik. Az ő vezetésük alatt hatalmasodott el az istentagadás és ők fárasztották ki, ők meritették ki a lelkeket, s ők lopták ki a szivekből az eszmények, az absolutumok és az Absolutum tiszteletét s a meghódolást ezekkel szembei). A szenvedélyek és kisértósek viharában gyöngéknek bizonyultak, sőt ezek perzselő lángjait még élesztik, a szenvedésekben azonban nem tudnak megvigasztalni, annál kevésbbé megnyugtatni. Érzéketlenek, ridegek s minden melegség nélküliek. Amikor a tudomány ós a technikák saját nagyságuktól elmámorosodtak, a lélek megbetegedett, az akarat meggyöngült, a lelkiismeret megzavarodott és az emberek elégedetlenebbekké és boldogtalanabbakká váltak, mint voltak az előtt! Íródott, amikor a napi és túlságosan is gyakorlati munkám után pihenni akartam. Csak az avatottak tudják, hogy a bíráskodás, főleg a legfelsőbb fokon, soha sem volt olyan nehéz és felelősségterhes, mint ma! — És tudhatja mindenki, hogy nekem ebből elég jut ki. Erre csak azért hivatkozom, hogy ne gondolhassa senki, hogy a saját és mástól átvett, de magamévá tett gondolataim hátterében nem a gyakor'ati élet „árja zug." Nagyon is az életből, a gyakorlatból fakad és kitéphefcotlenül ebben gyökerezik mnden egyes szavam. Ezzel a közléssel egyut'al életem már elég öreg es'éjén parányi részben hálámat is kivánom leróni Annak, akit Ítélkezéseimben segítségül hívtam, s akinek v'sszaadom mindazt, anrt itélkezése'mben és igazságot kereső egyéb munkámban helyesen gondoltam éreztem és cselekedtem. Többet és iobbat nem tudtam, többet nem bírtam! Felolvasásomat változatlanul, de a feloVasáskori kihagyások nélkül közlöm a maga egyszerűségében és közvetlenségéhen abban a bizalmas tónusban, amely nem annyira az olvasóval, mint inkább csak a hallgatóval szemben az élő szóban és a hangban megnyilvánuló melegség kíséretében bontakozik ki.