Magyar jogi szemle, 1923 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2. szám - Az akaratszabadság és a psychopathia büntetőjogi értékelése

lem és néprajz adatainak a megvilágításában kereste, szóval az egy időben annyira divatos u. n. összehasonlító jogtudományt művelte, (az emberi nemnek nem nagy dicsőségére be kell vallani, hogy a tudomány világának is meg vannak a maga divathullámai, amelyek nem ritkán több kárt okoznak, mert komoly jelentőségük ellenére csak olyan komolytalanok, mint az öltözködésnek és a táncnak sokat tárgyalt kinövései) — a primitív kultnrj'okok büntetőjogi intézményeiből meritett tanulságok alapján azt a sajátságos feleletet adta, hogy természetes bűncselekmény csak egy van: az, ami a mi tételes magyar jogfogalmaink szerint nagyjából és bizonyos tágabb értelemben a felségséitésnek felel meg, vagyis az állami rend erőszakos felforgatása.2 Amilyen meglepő és kevéssé megnyugtató — s hinni szeretném, hogy lényeges korrekciókra szoruló — ez az eredmény bizonyos szempontból, már t. i. negatív oldaláról, annyira magától értetődő pozitive, hogy minden államrend saját fennmaradásában látja a hozzá fűződő összes célkitűzések elsőrendű garanciáját, mert mindezek csak saját megmaradásán át valósithatók meg, s igy minden államjogi koncepciónak elsőrendű bevallott államcélja önnön megmaradása; hogy triviális szavakat keressek, minden állami közület komolyan veszi saját magát. Ennek pedig nélkülözhetetlen folyománya, hogy bizonyos politikai magatartás az államhatalom részéiől büntetőjogi elbánásban részesüljön. Ha a büntetőjogi repressziók valamely államjogi szisztémában feltűnően csekély szerepet játszanak, ez két dolgot mutathat: kétségbeejtő dilettantizmust az államélet irányitói részéről, vagy az őszinteség hiányát, (esetleg előnyösen párosítva mind a kettőt). A radikális szabadságeszmék fényében tetszelgő uralom a jog, vagyis az eszmei szempontok által ellensúlyozott erőszak — mint Jhering szépen mondja: az erőszak politikája — helyett az anarchikus, vagyis ésszerű megfontolások helyett véletlentől és tömegszenvedélyektől függő mérvű erőszak sötét eszközeihez fordul. ^ Tgy .éltünk meg például egy idealizmustól dagályos néptörvényt a sajtószabadságról, amely a sajtótermékek lefoglalását nem ismerte — szedősztrájkkal és nyomdarombolással megfelelően korrigálva. Csakhogy ez az idillikus jogállapot papiioson sem él tovább a forradalmak mézesheteinél, hiszen egy, két, esetleg három napig, mint Aristoteles óta tudjuk, minden alkotmány fennállhat. Azon tul nincsen törvéyhozói bölcseség vagy kormányzati ügyesség, mely tultehetné magát azon az axiómaszerű emberi igazságon, melynek jelentőségénél csak nyilvánvalósága nagyobb, hogy az erőszak egyetlen ellenszere az erőszak. 2 Makarewicz: Einführung in die Philosophie des Strafrechts 125.