Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 2. szám - A meghitelezés jogi természetéről

79 bizonyulna s az első curiai döntés, amely erre a jogi állásppontra helyezkednék, egyszer s mindenkorra végét vetné a meghitelezési ügyletnek, mert nem akadna bank, amely az ilyen jogi elbánásnak a konzekvenciáit vállalná. Ez a jogi megoldás egyébként messze kivül esik mai anyagjogunk határain; már pedig a biróság csak az élő jogra támaszkodhatik s nem alkalmazhat olyan jogszabályokat, amelyeket az élő jog nem ölel fel. Amig az anyagi jog értelmében a megbízottat megbizójávai szemben terhelő felelősség a megbizási ügyleten kivül álló harmadik személy javára ki nem terjeszthető, addig a meghitelező s a bank közti viszonyból folyóan az utóbbi a meghitelezett érdekeinek megóvására nem kötelezhető. A cikkiró ur szerint az akreditiva magában foglalja a megbizásnak és az utalványozásnak is egyes jellemvonásait, de azokat ki nem meriti s utalványozásnak azért nem minősithető, mert mig a meghitelezésnél a visszavonásnak helye van, az utalványozásnál azt az utalvány elfogadásiával kizártnak kell tekinteni. Megitélésem szerint sem lehet szó ily esetben az utalványozásról, de nem a cikkiró ur által emiitett okból, hanem azért, mert a meghitelezésnél az utalványozásnak egyetlen egy fogalmi kelléke sem forog fenn. Az utalványozás lényege az, hogy az utalványozott az utalványozó által az utalványosnak átadott, pénz vagy egyéb helyettesíthető dolog szolgáltatására irányuló, irásba foglalt meghagyást az utalvány aláírásával elfogadja; az utalványozásnál tehát az utalványos és az utalványozott között a hitelező s az adós jogviszonyának megfelelő jogi helyzet alakul ki, ami semmiféle árnyalatában sem vág a meghitelezett eladó s a bank közti viszonnyal. Utal a cikkiró ur a Eeichsgericht egy Ítéletének indokolására, amely természetesnek találja, hogy a bank jogositva van a, vevőt megillető kifogásoknak az eladóval szemben való érvényesitósére s a meghitelezést kifejezetten fizetési utalványnak minősiti. Ezt a minősítést a mi judikaturánk eddig nem akceptálta s maga a cikkiró ur sem hajlik feléje, mert azt a glossát fützi az emiitett Ítélet indokainak ismertetéséhez, hogy a Reichsgericht jogi álláspontja ellenkező véglete annak, amelyet e kérdésben a kir. Curia foglalt el. Igaz, hogy a kir. Curiának a cikkben megjelent jogi döntései mellett nincs kizárva az, hogy a meghitelezés visszavonhatósága a bank felelősségének kizárása folytán a meghitelezett eladót kijátsza, nem ad objektív alapot arra a kritikára, hogy a kir. Curia félreismerte a forgalmi élet követelményeit azzal, hogy a bankot egyszersmind az eladó megbízottjának is nem tekintette. A kir. Curia főleg a háború óta szerzett tapasztalatai révén kellő megvilágításban látja maga előtt a forgalmi élet követelményeit, de nem az ő feladata az, hogy a forgalmi életben, felmerülő visszaéléseket, ha máskép nem lehet, az anyagi jog-