Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - Kritikai tanulmányok a közjog és a magánjog megkülönböztetésének a kérdéséhez

23 át akarjuk tekinteni, a ' jogállam-koncepcióval nem kell újból foglalkozni, mert ez semmi egyéb, mint az individualisztikus felépítésű jogbölcselet egyik elnevezése. A szuperindividualisziikus államcélfelfogások közül kettő kiván kifejtést: az eudaemortizmus és a perfekcionizmus. Az eudaemonisztikus felfogás szerint az állam tagjainak jólétét előmozdító intézmény. A jog természetéhez és társadalmi szerepéhez minden esetre hozzátartozik az, hogy érdekek védelmére szolgál, azonban a jog érdekvédelmi jellegének a homloktérbe állítása még nem adja me)g azt a végső eligazodást, ami a jog tudományos megismeréséhez szükséges. Aa utilitarizmus tisztában is volt azzal, hogy egy olyan formu'ával tartozik ennél a pontnál, amely döntésre alkalmas azokban az esetekben, amikor a társadalom két tagjának érdeke ellentétben áll s eszerint a felfogás szerint a közjó,, az emberek lehető legnagyobb boldogsága (Bentham). Nem keill messzire menni ennek a Bentham-féle alapelvnek az elemzéséné! sem és máris kitűnik, hogy tartalmilag üres, nem tud kielégítően felelni arra, hogy miféle jólét az, amit elő kell mozdítani s így szükség van egy tárgyilagos elvre, amelynek segítségével .el lehet dönteni, hogy az egyesnek miféle érdekét lehet jogilag figyelembe venni. Azonban az eudaemonisztikus alapvetéssel dolgozó jogtudományi irodalom nem is jut el eddig. Azok a szerzők, akik jogtudományi rendszerüket a jog érdekvédelmi karakterére alapították, — mint a magánjogban jhering és a büntetőjogban Liszt, — ezt a döntési alapot elhomálvositották, elhallgatták; ugy tüntették fel a dolgot, mintha az az állítás, hogy a jog célja az emberi jólét előmozdítása, illetőleg emberi érdekek védelme, elegendő lenne a jogtudomány problémáinak teljes megvilágítására és egy olyan döntési princípiumra, mint például a Bentham-féle, szükség nincsen. Ebben a sekélyesebb fogalmazásban, amely már az egyéni érdekek feláldozását indokoló közjóról nem is beszél, hanem az államban egyszerűen bizonyos közelebbről körül nem irt emberi érdekek kényszerhatalmú előmozdítóját látja csupán, az eudaemonisztikus államés jogbölcselet visszahajlik az individualisztikus felfogásokhoz. Az ujabb jogbölcseleti irodalomban azonban az államcélnak s azon keresztül a jog alaptörvényének (vagy fordítva) még egy igen fontos mefgoldása is közkeletű. Ez a felfogás pedig az, amely a jognak, mint az emberi élet egyik tényezőjének a célját a tökéletesedésben, a kulturális haladás előmozdításában, mint az emberi élet végső céljában látja (perfekcionizmus). Ez a végső célja az emberi életnek nem más, mint az ember uralma az őt környező mindenség felett a megismerés, a művészi alkotás és végül az anyagi, a fizikai uralom utján. Az ember egyéniségének ez a fokozatos és folytonos kiterjesztés.