Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - Kritikai tanulmányok a közjog és a magánjog megkülönböztetésének a kérdéséhez

16 II. A klasszikus megkülönböztetés: Jus publicum est. quod ad statum rei Romanae spectat, jus privatum, quod ad singulorum utilitatem; sunt enim quaedam publice utilia, quaedam privátim3 — utóbbi időben mind kevesebb követőre talál, bár még Stammler is lángeszű jogászi intuíciónak nevezi.4 Kézenfekvő ugyanis ezzel a koncepcióval szemben az az ellenvetés, hogy ugyanaz az érdek lehet egyszerre a közé és a magánosoké is. az egész nézőpont kérdése csupán; valami, ami objektíve közérdek, lehet szubjektive magánérdek is. Az a módosított fogalmazás pedig, amely a római jogi doktrína nyomán keletkezett, hogv a közjog első sorban kpzéráeket, ellenben a magánjog első sorban magánérdeket védelmező jogszabály, annyira relatív, annyira kompromisszumos, hogy már csak ezért sem jelentheti a helyes utat. Ugyanis felmerül az a nagy, a jogtudományi megismerés legmélyére hatoló kérdés, hogy van-e egyáltalán magánérdekük magánérdekek védelmére kibocsátott jogszabály? A római jogi felosztás, melyhez, mint az alábbiakból ki fog tűnni, magam is hü kívánok maradni, a nagy igazságot, mélyreható megismerést jelentő tételhez súlyos módszertani hibában szenvedő függeléket toldott. Egységes áttekintésre törekvő gondolatvilágunk aligha rtyugodhatik meg abban, hogy a jognak két, egymással kontradiktórius ellentétben álló végső alapelve legyen: közérdek és magánérdek; hogy legyenek közérdekű és legyenek magánérdekű jogviszonyok, jogszabályok, jogintézmények, sőt egész jogágak. Gondolkodásunk hajlandó az ilyen felosztást azonnal elutasítani magától és nem soká várat a válasszal: nincs kétféle, külön-külön elvű jog, jelesül nincsen egyéni érdeket uraló jog, hanem minden jog« közérdekű.5 Lehetetlen volna tehát a jog kettéosztása azon az alapon, amelyet a Digesták halhatatlan korifeusa vetett? Mielőtt erre felelnék, a többi felosztási kísérletnek is szeretnék a szemébe nézni. így az ujabb időben igen elterjedt tanítás szerint a magánjog egymás mellé rendelt, a közjog pedig alá- és fölérendeltségi viszonyban levő alanyok jogviszonyait rendezi. Az egyik jogterületnek az egyenjogúság, a másiknak a hatalmi túlsúly a jellemző tulajdonsága.6 Helyesen jegyzi meg egyfelől Somló,7 hogy minden jogviszonyban megvan a törvényhozó hatalom » Dig. I 1, 1, 2. * Theorie der Recntswissenschaft 402. 8 Kelsen i. m. 631. • V. ö. Erich Jung: über die Abgrenzung des privátén vom öflenttichen Rechte und über die Gliederung des gesammten Rechtsstoffs, a Zeitschr. f. Rechtsphil. 1919. II. 3. számában. 7 Jurisiische Grundlehre 487—488.