Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - Kritikai tanulmányok a közjog és a magánjog megkülönböztetésének a kérdéséhez

17 fölérendeltsége az 'alattvalókkal szemben, — másfelől igaza van Kelsennek is, hogy az a kérdés, hogy a jogviszony alanyai körül valamelyik hatalmi túlsúlyban van-e, már kivül esik a jogtudomány nézőszögén, az már merőben tényleges valami, aYni a jogtudományra közömbös „dimenzióban" foglal helyet.8 i Somló Bódog, az alapvető jogtudománynak ez a tragikus véget ért kitűnő művelője merőben eredeti uton kivánja a probléma gyökerét megközelíteni. Ő nála a kérdés egybeesik a jog merőben alaki megismerésének egy témájával, jelesül azzal, hogy minden jogszabály parancs-e, vagy pedig vannak olyan jogszabályok is, amelyek Ígéreteket és ismét olyanok, amelyek engedélyeket tartalmaznak. Vagyis Somló ezt az alapvető felosztást a századvégi elméleti jogtudományban (amely magát a történeti iskola és az annak nyomán felburjánzó jogi pofitivizmus által hátrahagyott.előítéletek nyomása alatt nem is meri jogbölcselétnek nevezni) — imperativ-elmélet néven ismeretes tan létjogosultságával és helytállóságával hozza összefüggésbe. Ezen az ösvényen haladva arra az eredményre jut, hogy vannak merőben Ígéretet tartalmazó, promittiv jogszabályok; ezekkel szembehelyezi a jog parancsait, amelyek ismét , kétfélék, jelesül a parancsnak alávetett vagy csupán az államhatalommal (hevenyészve igy fordítom — sít venia verbo — a Somlónál speciális jelentésű „Rechtsmacht" kifejezést) hozzák viszonylatba (p. o. az adófizetés) — vagy pedig viszonylatba hozzák őt az államhatalomnak alávetett egyéb személyekkel (p. o. kölcsön esetében); előbbieket imperativ,, utóbbiakat imperativ-attributiv szabályoknak nevezi Somló. Ezek után á promittiv és az imperativ "normákat közjogi, az imperativattributtiv jellegű szabályokat pedig magánjogi jellegüeknek nyilvánítja.9 Nem tartom ehelyütt feladatomhoz tartozónak, hogy Somló és az imperativ-elmélet között, amelyet egyik formájában Thon, másikban Jhering képviseltek, sőt az egyikben Hold v. Ferneck, a másikban pedig Mayer M. E. még a legújabb irodalomban is képviselnek, a vitát eldöntsem. Afölött sem kívánok ítéletet mondani, hogy az impefativ-attributiv jelleg, melyet Somló a " magánjognak tulajdonit, nem-e a jog egész területének jellemző vonása (legajább is tágabb értelemben), mint ahogy ennek a pregnáns kifejezésnek a szerzője, az orosz jogbölcselő. Petrazicky tanította. Ehelyett beérem annak a megállapításával, hogy ez a felosztás, — ha van ilyennek helye a jogszabályok között, ha nincsen, — nem azonos azzal a különbségtevéssel, melynek alapján a közjogot és a magánjogot egymástól elválasztjuk. Hogy lehetne ugyanis a Somló vetette alapon, hogy hamarjá81. m. 703. » I. m. 204-208., 439-443., 485-493. Magyar Jogi Szemle.