Magyar jogi szemle, 1920 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1920 / 1. szám - A királyválasztás joga

14 Ez állláspont inkább az erkölcsi vonatkozást fogja meg, ami akkor eshetnék döntő sulylyal a mérlegbe, ha arról lenne szó, hogy az ország a bűntelenül trónvesztetté lett királyt és a volt trónjogosultakat uj törvényhozási aktussal ismét felruházná trónöröklési, illetve uralkodási joggal, mert hogy ezek magatartásuk által nincsenek diszkvalifikálva és az igazságos biró szemében méltók ily jogmegujitásra. Nagyon vitatják azt, hogy a szabad királyi választás joga, ma még azért nem éledt föl, mert a már trónra jutott és megkoronázott király nem veszti el a trónt az együttbirloklásnak saját akarata nélkül beállott lehetetlenné váltával s a jogigény veszt és Ausztria megsemmisülése folytán csak az ezután köuetkezendett örökösökre állott elő. Más szóval a virtuális jogok megszűnnek, de az aktuális jog marad. Ezen disztinkció jogászilag nem tehető meg az ubi lex non distingvit" tiltó elve szerint, de a törvény rációjával sem fér össze. Azon kellékek és feltételek, melyek nélkül a trónra nem léphet az örökös, változatlanul szükségesek a trónralépés után is. Az elválhatlanul együttbirtoklás és azzal kapcsolatos viszonos * védelem tulajdonképp nem is a trónörökösöknél, hanem a trónrajutottaknál, a királyi és császári hatalom birtokosainál lesz gyakorlati jelentőségűvé. Kisebb, kevesebb követelményhez kötni a trón megtartását, mint a trón megszerzését, ellenmondás. Mit szólnánk olyanforma érveléshez, hogy pl. csak a trón megszerzéséhez szükséges a rom. katholikus vallás követése, mindjárt a trónralépés ulán szükségtelenné lesz e kellék, holott a törvény igazi akarata éppen az, hogy a trónnak, a hatalomnak birtokosa legyen a római katholikus vallás hive, igazi jelentősége e kellék birásának a trón valóságos birtoklása alatt nyilvánul meg. A koronázás tényének bármily nagy alkotmányjogi fontossága legyen is, nincs meg az a hatása, hogy a pragma'ica sanclioban követelt feltételeket szükségtelenné tegye, azok megtartásának kötelességétől a koronás főt mentesítse. A koronázás ténye járulékos természetű, csakis annak adja meg a legitimitást, (Rex legitimus) aki az előd elhaltával vagy lemondásával mint örökös király (Rex hereditarius) trónra következik. A koronázás önmagában sem jogot, sem egész, sem részleges királyi hatalmat nem ad olyannak, ki nélkülözi az örökösödés kellékeit. Nem állitom azonban, hogy bizonyos plauzibilitással nem lehet érvelni az általunk jogi igazságnak nem tartott kérdéses disztingválás mellett s azért ezt a pontot a jogi vitatkozás keretéből nem is kellene kiküszöbölni. A fentebbiekben a hely szűkéhez mérten megkíséreltük