Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1942 (10. évfolyam, 36-39. szám)

1942 / 36-37. szám - A bűnös szándék és bűnös gondatlanság értékviszonya. [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1942. évi február 21. napján tartott ülésén]

2 akarat nyilatkozik meg. A bűncselekményt szándékosan elkövetőt a jogsértő vagy jogveszélyeztető eredményt megvalósító tevékenység kiválasztására és foganatosítására a lelkivilágában előzetesen lerajzolódott és valóságként óhajtott, kívánt eredmény képzete indítja (dolus directus), vagy attól — azaz a jogsértő vagy jogveszélyeztető eredmény létrehozására alkalmasnak ismert tevékenységtől — nem tartja vissza, mikor is — bár talán jogilag közömbös vagy éppen megengedett eredményt óhajt, kíván létrehozni, de oly tevékenységet választ és foganatosít, amelyről tudja, hogy az rendszerint — adekváté — nem a vágyai világában a motívum szerepét betöltő közömbös vagy megengedett, hanem a képzetében egyidejűleg szintén megjelent jogsértő vagy jogveszélyeztető eredményt szokta létrehozni (dolus eventualis). Az akarat mindkét esetben rosszakarat. A dolus directusnál: mert a tettesnek akaratból fakadó tevékenysége meghatározott — valamely bűncselekmény törvényes fogalmához tartozó — eredményt kíván a valóság síkjára hozni; a dolus eventualismál: mert a jogilag színtelen eredményt minden áron valóként óhajtja, tehát még oly tevékenység árán is, mely úgy az általános, mint az ő egyéni tapasztalata szerint közelfekvően, valószínűleg, eshetően nemcsak a kívánt, hanem a büntetés terhével tiltott eredményt is vagy éppen csak azt hívja életre. Ott a rosszakarat egyenes pályán fut: közvetlenül fogja át a tevékenységen keresztül a bűncselekmény-eredményt; itt — a dolus eventualisnál — meredély mellett vezet az út: az azt bejáró — bár közvetlenül nem kívánja mások javainak pusztulását vagy akárcsak csorbulását, de mert mindenkép célhoz kíván érni, belenyugszik az idegen érdek eshetőleges sérelmébe. A cél sohasem szentesíti az eszközt. Még a legerkölcsösebb cél elérésére sem szabad tiltott eszközt venni igénybe. Aki ezt teszi, rosszakarattal jár el. Érzésem szerint sikerült igazolnom annak a tételnek — nemcsak a büntetőjogászok, de a laikusok által is felismert — érvényességét, mely szerint a bűnös szándékot — legyen az dolus directus vagy eventualis — mindig a rosszakarat jellemzi; a rosszakarat a bűnös szándéknak sava-borsa. Természetes tehát, hogy az az erkölcs mérlegén igen mélyre nyomja a serpenyőt, de mélyre nyomja a jog mérlegén is, mert bár a jogrend külön és sajátos világ, külön jelleggel és külön törvényszerűséggel, az erkölcsi rend azonban behatol a jogrend 'világába is, bár ezt sem meg nem alkotja, sem föl nem szívja (v. ö. Schütz: A bölcselet elemei, 1940. 543. 1.). Közelítsük meg kérdésünk második részét. Vájjon tesz-e az erkölcs s annak nyomán a jog értékkülönbséget a szándék és gondatlanság között? Már bevezető fejtegetéseim élén jeleztem