Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1942 (10. évfolyam, 36-39. szám)

1942 / 36-37. szám - Történelmi alkotmányunk és a kormányzóhelyettesről szóló 1942. évi II. törvénycikk. [Előadás a Magyar Jogászegylet közjogi és közigazgatási szakosztályának 1942. évi április 28. napján tartott ülésén]

11 TÖRTÉNELMI ALKOTMÁNYUNK ÉS A KORMÁNYZÓHELYETTESRŐL SZÓLÓ 1942. ÉVI II. TÖRVÉNYCIKK. Irta és a Magyar Jogászegylet közjogi és közigazgatási szakosztályának 1942. évi április 28. napján tartott ülésén előadta: dr. Tihanyi Lajos budapesti ügyvéd. twm Werbőczy azt tanítja, hogy a szokásnak a magyar jog világában hármas ereje van: törvénypótló, törvénymagyarázó és törvényrontó. E tanítás a mi történelmi alkotmányunk szempontjából annyit jelent, hogy alkotmányjogunknak nem az írott jog alakszerűségei, hanem a nemzet közmeggyőződése a forrása. A szokás törvényrontó ereje mellett a magyar alkotmányjognak csakis azok lehetnek az alapelvei, csakis azok lehetnek az állandó intézményei, amelyek e nemzet lelkének mélyeiből erednek, amelyeknek kötelező ereje, tekintélye annak a kifolyása, hogy a nemzet bennük saját akaratát, saját lényének, szellemének, lelkiségének megnyilvánulását érzi, tehát amelyek előtt meghajolva, amelyeknek engedelmeskedve, amelyekhez alkalmazkodva, ezzel lényegileg a magyarság nemzeti öntudata s emberi méltósága, egyszóval: önbecsülése jut kifejezésre. Werbőczynek a szokás törvényrontó erejéről szóló tanítása voltaképen az igazi nemzeti önkormányzat eszméjének a Biblia nyelvének egyszerűségével való kifejezése. Hiába adja meg tehát pl. a trianon-i békediktátumnak a külpolitikai kényszerűség és a II. Rákóczi Ferenc önfeláldozó hazafiságát hazaárulásnak minősítő szavaknak a belpolitikai opportunizmus a törvény alakját.1 Nem lesz ezek elveiből soha magyar alkotmányjog. És magyar alkotmányjog a magyar szent korona eszméje, s ezen belül az államfő, a törvényhozási testületek, a parlamenti felelős kormány, a bíróságok, a törvényhatóságok, to1 A trianon-i békediktátumot becikkelyező 1921. évi XXXIII. és a II. Rákóczi Ferenc hazafiúi önfeláldozását hazaárulásként megbélyegző 1715. évi XLIX. törvénycikkekben a nemzet lelkiségével ellentétben álló elveknek egy szükséghelyzetben a fenyegető végszükség elhárítására történt törvénybefoglalása természetszerűleg nem alkotmányi jogalkotás, hanem olyan csupán célszerűségi egyszeri állami intézkedés, melynek hatálya csak addig állhat fenn. ameddig az a szükséghelyzet, mely kikényszerítette, s amelynek kötelező ereje e szükséghelyzet megszűnésével megszűnik kifejezett törvényi eltörlés nélkül is. A szokás, így szól a Hármaskönyv Élőbeszédében a II. Cím 4. §-a: ,.Secundo habét virtutem obrogatoriam quia derogat legi, quando est contra legem".