Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1940 (8. évfolyam, 29-32. szám)

1940 / 29-30. szám - Az állami rend megóvása végett szükséges büntetőjogi rendelkezésekről szóló 1938. évi [XVI.] törvény perorvoslati rendszere. [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1939. évi december hó 9. napján tartott ülésén]

5 ben erősen megszorítja, részben kizárja a s. panasz használatát (II. B. N. 30. §.). Ezzel a II. B. N. is egy nagy lépésit tesz az egyfokú perorvoslat felé. Ha már most szembe állítjuk ez újabb eljárási szabályokat a B. P. rendelkezéseivel, akkor minden kétséget kizárólag megállapíthatjuk, hogy a jogfejlődés iránya az, hogy a perorvoslat egy fokú legyen. Meg fog-e ez valósulni, vagy nem, más kérdés. De a jogfejlődés iránya ez. A jogi irodalom már sókat foglalkozott az egy fokú perorvoslat kérdésével. Ez a probléma a Magyar Jogászegyletben is több oldalú megvilágításban részesült. Ezelőtt egy héttel itt megItartott előadásában Zehery Lajos is megérintette ezt a kérdést. Tudjuk jól, büntetőjogászaink között az egy fokú perorvoslatnak sok hive van. Ezelőtt évtizedekkel előterjesztett egy jogászegyleti véleményemben magam is az egy fokú perorvoislat mellett foglaltam állást. Sőt propagáltam annak idején azt is, hogy az egy fokú perorvoslatnak feltétele a megerősített első fok. Ezt az Á. R. M. is megvalósítja, amennyiben az e törvény által szabályozott eljárásban a kir. törvényszéki tanács öt tagból alakítandó. A magam részéről azonban abból indultam ;ká, — s ez vezetett az egy fokú perorvoslat álláspontjára —, hogy a tényállás megállapítására nem lehet hivatott az a bíróság, melynek eljárásában mem érvényesül a közvetlenség. Miután pedig a közvetlenség elve csakis az első fokon érvényesül: a felsőbíróság nem lehet hivatott arra, hogy a ténymegállapítás tekintetében revíziót gyakoroljon. Azért az ezelőtt majdnem három évtizeddel előterjesztett véleményem szerint a revízió csakis a jogkérdésre terjedt volna ki. Az elsőbíróság ítéletében foglalt ténymegállapítás tehát, annak idején előterjesztett véleményem szerint, perorvoslattal megtámadható nem lett volna. Az Á. R. M. e tekintetben más álláspontra helyezkedik. E törvény ugyanis a ténykérdésben is enged az elsőbiróság ítélete ellen perorvoslatot. Ezért és a törvény egyéb rendelkezéseinél fogva is az e törvény által semmiségi panasznak nevezett perorvoslat voltaképen nem s. panasz, de fellebbezés. E véleményemet alátámasztom azzal, hogy e törvény szerint a Kúria maga is vehet fel bizonyítást, vádlottat kihallgathatja, vagy bizonyítás felvételére saját bíráját is kiküldheti (11. §. 3. bek.). Miben különbözik ez a perorvoslati eszköz a B. P. által szabályozott fellebbezéstől? A külöbség csak az, hogy a B. P. a ténykérdésben korlátlanul enged perorvoslatot, míg az Á. R. M. ezt — amint reá fogók mutatni —, némileg korlátozza. Igaza van tehát Zöldy Miklósnak, aki a Magyar Jogi Szemlében megjelent egy dolgozatában reá mutat, hogy a perorvoslat voltaképen fellebbezés.