Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1939 (7. évfolyam, 25-28. szám)

1939 / 25. szám - A lengyel kereskedelmi jog vezérelvei. [Előadás a Magyar Jogászegylet lengyel-magyar osztályának 1938. évi november 19. napján tartott ülésén]

9 csak ezeknek áll módjukban, hogy a kereskedelmi társaságok különleges szervezeti formáit felhasználhassák. Az a gondolat, hogy minden kisebbfajta vállalatot meghagyjunk a polgári forgalmi jog uralma alatt, hogy továbbá a kereskedelmi jog sok terhes és szigorú rendelkezése alól ezeket felmentsük, de egyúttal megfosszuk őket ennek a jognak előnyeitol is, nagyon csábítónak látszott. Ez a szándékunk azonban meghiúsult az illetékes körök egyhangú tiltakozásán. Gyaníthatjuk, hogy ezt az ellenállást inkább azok becsvágya fűtötte, akik a kereskedő-osztályhoz akartak tartozni, semmint az ezzel kapcsolatos terhes rendelkezések ós veszélyek helyes felismerése; pedig ezek a hátrányok alighanem jóval felülmúlták az előnyöket. Mindenesetre az illetőik álláspontja győzött, és így nemcsak a nagyobb, hanem a kisebb vállalatok is a kereskedelmi jog uralma alá kerültek. Viszont az is tény, hogy a kereskedelmi törvén}7 számos szabálya csaik a nagyobb vállalkozókra vonatkozik: az u. n. bejegyzett kereskedőkre. Hogyan vonjuk meg a határt a bejegyzett kereskedők és a kiskereskedők között? A kereskedelmi törvény ennek a kérdésnek a szabályozását átengedte a végrehajtási rendeletnek, mert nem akart merev szabályt felállítani, és nyitva akarta hagyni a lehetőségét annak, hogy a kérdés megoldásánál a mindig változó gazdasági helyzethez és szükségletekhez alkalmazkodhassunk. A jelenleg érvényes végrehajtási utasítás az elhatárolásnál a kereseti adótörvény előírásait használta fel, amely a vállalatokat minőségük és mérleg-összegeik nagysága szerint különböző kategóriákba osztja. Ez a második kritérium —a mérlegben* összegek nagysága — természetesen nemcsak a vállalat nagyságától, hanem a konjunktúráktól is függ. A változó konjunktúráik mdllétt könnyen megesik, hogy az olyan vállalat, amely egyik évben a magasabb kategóriába, a bejegyzésre kötelezettek csoportjába került, a következőben az alsóbb kategóriáiba, a harmadik évben esetleg ismét az első csoportba jut. A kereskedőknek az egyik csoportból a másikba való ilyen automatikus vándorlása nagymértékben veszélyeztetné a forgalom biztonságát. Ezt a veszélyt esetleg meg lehetett volna előzni oly módon, ha a kiskereskedőket felhatalmazzuk, hogy saját kívánságukra bejegyeztethessék magukat a cégjegyzékbe. Veszélyesnek látszott azonban, ha magára a kereskedőre bizzuk annak eldöntését, hogy a kereskedők mely csoportjához tartozik. Nyilvánvaló, hogy ilyen szabályozás mellett a kiskereskedők akkor is kérhetnék a cégjegyzékbe való felvételüket, ha ezzel csupán hitelképességüket akarják növelni, és azt adott esetben csalárdul kihasználni. iMii más utat választottunk annak érdekében, hogy a kereskedőknek az egyik csoportból a másikba vándor-