Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1938 (6. évfolyam, 21-24. szám)

1938 / Rendkívüli szám

65 népi sajátosságuk megtartásának lehetővétételéi és az ország területén való boldogulásuk biztosítását jelenti. Igénytelen nézetem szerint Szent István első dekrétumának ez a fejezete, amelyet a magyar nemzet életében 900 esztendő gyakorlata szentesített és tett a nemzeti lélek élő részévé, hasonlíthatatlanul nagyobb erővel és súllyal bír egynémely úgynevezett kisebbségi szerződésnél. A királyi tanácsról szóló 7. fejezetből is le lehet szűrni egynémely bölcs alkotmányjogi elvet, amely alkotmányunk gyökeres átalakulása után sem vesztette el aktualitását. Bizonyos, hogy Szent István idejében a közhatalom még nem volt úgy megosztva a király és a nemzet között, mint a későbbi századokban;1 a nemzet részvételének a közhatalom gyakorlásában, vagyis, mint mondani szokták, a közhatalom alkotmányos gyakorlásának mégis megvan az akkori adott viszonyokhoz igazított formája a királyi tanácsban. Az is megszívlelésre méltó, hogy milyen elvek szerint kívánja Szent István ezt a királyi tanácsot összeállíttatni; e szerint a tanács „ne az ostobák, önhittek és középszerű emberek gyülekezete legyen, hanem az idősebbekből, jobbakból, bölcsebbekből és a köztiszteletben állókból" tevődjék össze. x\lig hiszem, hogy ennél helyesebben lehetne kifejezni a közhatalom -gyakorlására hivatott bármily gyülekezet kiválasztásának mindenkor érvényes elveit. II. Még sokkal többet kell hatályban levőnek tekinteni az említett Grosschmid-Vladár-féle értelemben Szent István dekrétumainak második könyvéből. így mindjárt a dekrétum előljáró beszéde oly örökbecsű jogpolitikai elvet hagyott ránk, amely nemzeti sajátságaink megőrzésének leghatásosabb eszköze s amely ellen a ,,cupiditas novarüm rerum" jelszava alatt különösen az utolsó évszázad alatt oly sokat vétettünk. Ez az elv a dekrétumban egyszerűen úgy hangzik, hogy ,,minden nemzet az ő tulajdon törvénye szerint igazodik" s közelebbi tartalmában azt jelenti, hogy bármily értékesnek és tetszetősnek látszó idegen intézményt csak úgy szabad a magyar nemzet élő organizmusába átültetni, ha és amennyiben az a magyar nemzet sajátos lényével, viszonyaival, lelkiségével és a közjóról alkotott különleges felfogásával összeegyeztethető. Maga Szent István is, a nagy újító, aki a magyar nemzet történetében példátlanul álló óriási átalakuláson vezette át országát nyugati minták átvételével, gondosan ügyelt arra, hogy ez az átvétel ne járjon a sajátos magyar jogi felfogásnak, a magyar lelkiségnek a lerombolásával. Különös élességgel tűnik szembe Szent 1 V ö. Timon id. m. 290. és köv. 1., Hónian—, első kiadás, I. köt. 211. és köv. 1. Szekfü: Magyar történet.