Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1937 (5. évfolyam, 17-20. szám)

1937 / 17. szám - Grosschmid [Béni] és a családjog. [Előadás a Magyar Jogászegylet 1936. évi november hó 9. napján tartott teljes ülésén]

6 mint a férj döntő szavát a házasélet ügyeiben, a tartási kötelezettséget, a névviselési jogot, a nő házviteli kötelességét, a nő közreműködési kötelességét a férj keresetmódjánál ,,ha a házastársak közös életsorsa ezt így hozza magával" és így tovább. De ezek Grosschmid szerint csupán példálózó útmutatások a kimeríthetetlen tartalmú és definiálhatatlan házastársi kötelmek igen nagy területéből. (T. II. k. 835. old.) A házasságkötés — úgymond — mindegyik házastársnak jogokkal egybefüggő kötelezettségeket ad. De ezek nem a másik házastárs személye felett, hanem a másik házastárs irányában keletkeznek. Mégpedig a férj részéről is. A nő époly kötelezettje a férji jogoknak, mint aminő kötelezettje a férj a nő javára fennálló jogoknak. Férji hatalmat a magyar magánjog nem ismer. Ezért nincs actio de uxore ducenda. És ezért nem lehet az életközösség megbontásának más házasságjogi következménye, mint a házastársi jogok közvetett szankciójaként megadott felbontás. (T. II. k. 835.) Mindezeket a gondolatokat a H. T. és a M. M. T. második címének második fejezete átvette. Azok már régen vitán felüii közkincsekké váltak. Csak épen azt szeretjük feledni, hogy Grosschmid volt az, aki őket felismerte és a nála természetes közvetlenséggel egyszerűen „fennálló jognak" állapította meg. (L. T. II. k. 827. és köv. old. számtalan helyeit.) A házaséletnek megfelelő magánjogi jogok és kötelezettségek egymással összefüggenek. Egymással való összefüggésük azonban Grosschmidnél nem az, hogy a kötelezettség a prius és a jog a posterius. ,,E kettő" — úgymond — „nem épen mondhatni, hogy egybe van forrva; egyik sem eszköze a másiknak; inkább csak egymás mellett állók, mint minden synallagmatikus jogviszonynál. Más a tartalma a jognak és más a kötelezettségnek . . ." ,,A házasfélnek nem az a kötelezettsége, ami a joga, t. i., hogy a másik házastársától a házaséletet követelje, hanem, hogy ezt annak kívánatára maga teljesítse" mondja Grosschmid az ebben a tárgykörben is rendkívül éles és szemléltető fejtegetéseiben (T. II. k. 835. old.). Amit ezekben kiemel, az csupán a nála a házassági vagyonjogban is nagy szerepet játszó és alább még említendő ethikai synallagma joghatása a házastársak személyjogi viszonyára. Ha ezt egybevetjük azokkal, amiket egyebütt a házasságkötés konsensualis természetéről mond és amiket a fentiekben már ismertettem, akkor arra az eredményre kell jutnunk, hogy Grosschmid tanításaiban benne van már a legújabb házassági jogi elmélet és gyakorlat — szerintem legfontosabb — felismerése: a házasságkötési nyilatkozat családjogi rendelkezési jellege is. Épen csak hogy ennek a fogalomnak a nevét nem találjuk meg Grosschmidnél. Magát a jelenséget, azt, hogy a házas-