Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1933 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1. szám - A Magyar Jogászegylet díszközgyűlése 1931. november 15-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Budapesti Ügyvédi Kamara székházának dísztermében Grosschmid Béni születésének 80-ik évfordulója alkalmából

15 gesen és felszínesen recipiáló jogfejlesztő módszerével. Nem lehet meghatottság nélkül olvasni a hazai jog iránti végtelen szeretetétűk ilyen gyöngéd nyilvánulását: ..Szívein feldobban, amidőn jogunk tételeit a Hármaskönyvvel kezemben fejthetem le. Mint végső szalmaszálai a lét horgonyának, úgy kötnek össze előttem multat és jelent ez édes honi szók: ági öröklés, özvegyi jog, hitvestársi öröklés, hitbér." Megdöbbent háborgó kétségbeesése afelett, hogy magas fejlettségű, önálló hazai jogunk nagy nemzeti kincseit eges/ űjabbkorj berendezkedésünk, kezdve a 48-iki törvényhozáson, visszahozhatatlanul megsemmisítette, mert kitörölte jogunkból a nemzeti stílust. „A nádorispán — mondja kesergő leiekkel —, akit önök, t. törvényhozó urak a múltban és jelenben, a lomtárba tettek, a tekintetes karokkal és rendekkel, a/ országbíróval, alnádorokkal, ítélőmesterekkel, szeptemvirekkel, szóval mindenné] együtt, ami e honnak fiát és mindenkit a kerek világon arra emlékeztessen, hogy ez ugyanaz a föld, mely nekünk és atyáinknak ezerév óta jogos tulajdonunk." Viszont amit maga körül lát, „ez a kultúra nem igazi kultúra, amelynek magja, önfénye nincsen, holott a régi magyar intézmény-világnak magja, önfénye volt ". Belátja, hogy mindez nem egyes emberek hibája, hanem annak a földindulásnak végzetes következménye volt, amely a magyar jog fejlődését a mult század közepén kivetette tengelyéből és derékban kettétörte. De nem tud belenyugodni, hogy a végzet hatalmának pusztításait magunk is tetőzzük, mint Arany János szőlősgazdája, aki látva, hogy termését a jég paskolja, önkívületben botot ragad, hogy maga is segítsen leverni, ami még megmaradt. Ez a tragikus meghasonlás a korral, forró sóvárgása önálló nemzeti jogi kultüra után és csüggedő belátása annak, hogy e kultüra folytonossága számunkra végleg elveszett, gyöngébb lelkületet tespedő lemondásba sülyesztett volna; de Grosschmid ősereje szembeszállt a kor áramlatával és megindította a harcot a magyar magánjog fejlődésének függetlenségéért. Két irányban folyt le ez a nagyszerű küzdelem: egyrészt ősi maradék-intézményeink megmentése, másrészt új jogtudományunk önálló megalapozása érdekében. A 70-es évek jogászgyűlései és irodalmi mozgalmai az ági öröklés eltörlését tűzték zászlajukra. Ennek szolgált volna a Teleszky-féle törvényjavaslat is. Ha ez a törekvés sikerül, úgy végiéig eltűnt volna magánjogunkból mindaz, ami benne specifikusan magyar. E törekvés ellen szállt síkra Grosschmid két hatalmas tanulmányában: ,,Az öröklött és szerzett vagyon"-ról és a „Kiskorúak utáni törvényes öröklésről ", mint a régi magyar jog perdöntő ba jnoka. Ezek a ragyogóan megírt védőiratok úgy hatottak a magyar jogászságra, mint a hályogoperáció. Grosschmid min-