Magyar Jogászegyleti értekezések új folyam, 19. kötet (Pótfüzet - Rendkívüli szám) (Budapest, 1928)

1928 / Pótfüzet

1. kérdés. Magánjog. Az elmebetegek magánjogi védelmének reformja. DR. NÁDAS BERTALAN ÜGYVÉD, VÉLEMÉNYE. L A jog- és elmeorvostudomúny alapjainak ellenmorudásairól. A két tudomány összhangja meg van zavarva. A zavarok kútfeje, hogy az elmebetegek magánjogi védelme elkorhadt alapokon nyugszik. A betegek ezer változatú állapotáról való nézeteket védelmi jogalapok gyanánt világszerte két-három kategóriában tárgyalják, pld. így: elmebaj, mely mellett 1. a szabad akaratelhatározás, értelem vagy beszámítóképesség hiányzik, 2. korlátozva van. Vagy így: 1. fejletlenség, muló elmezavar, öntudatlanság, melyek miatt a beteg értelmes akaratelhatározásra képtelen, 2. tartós elmebaj — elmebetegség, vagy elmegyengeség —, mely miatt a beteg ügyeinek ellátására nem képes, 3. tartós elmebeli fogyatkozás, mely a beteget ügyeinek kellő ellátásában lényegesen akadályozza stb. E betegségeknek nincs oka. Azért nem támad követelő vád az okirtás elhanyagolása miatt. Nincs kifejlődésük, mely kifakadna a megelőzés elmulasztása miatt. Ezek naiv elmebetegségek, melyeket avatatlanok előre kigondoltak és csak azután néznek széjjel, hol kapják hozzájuk az alkalmas betegeket. Valamennyi jellemző vonása az általánosság, mely megegyez a Brocáig (1861.) dívott physiologiai nézettel, hogy az agykéreg egyes tájainak működése általános és egyenlő, úgy, hogy azok egymást teljesen pótolhatják. Broca óta az anatómia (Meynert), a physiologia (Ferrier) és a pathologia (Charcot) az agyműködés localisatiójára utalnak. Eszerint az agykéreg egyes részei különböző lelki működéseket végeznek. E felfogáson sarkal a cerebralis localisatio, a topikus odiagnostika, nyilván az orvosi individualisatio is, melyek discord viszonyban állanak a jogi elmebetegségek általánosságához.