Magyar Jogászegyleti értekezések új folyam, 17. kötet (88-91. füzet) (Budapest, 1926-1927)

1926 / 88. szám - A pengőértékről szóló törvény és a valorizáció törvényhozási szabályozása. [Felolvasva] a Magyar Jogászegylet pénzügyi szakosztályának 1925. évi november 18-iki ülésén

12b nak. S míg az egyik bírósági ítélet a pénzintézeti betétet s a biztosítási tartozást is valorizálja, a másik a jelzálogjog törlésének tűrésére kötelezi a pénzintézetet a kölcsön olyan papirkorona-összegben való lefizetése ellenében is, amellyel számszerűleg egyező aranykorona kölcsönösszeget az adós teljes értékében megóva tartja birtokában és pedig még akkor is, ha az a kölcsön aranykorona-összeget jelentő takarékbetéti összegből nyert kihelyezést. A Kúria még csak nemrégiben is — döntvényben — megtagadta a baleseti járadékok valorizálását, majd a most folyó évben — ugyancsak döntvényben — az ellenkező álláspontra helyezkedett. S ahol már van is kialakult bírói gyakorlat, pl. a vételárhátralékok s a nyugdíjak tekintetében, a valorizáció megengedhetőségére, feltételeire és mértékének determinánsaira nézve szinte kaleidoszkópi az ítéleti álláspontok változatossága. Azok a jogszabályok, melyeket a pengőértékről szóló törvény itt változatlanul fenntart, még nincsenek kijegecesedve, ezek folytonos ingadozások és ellenmondások között, az általános jogbizonytalanság talajából, a kétséget kizáró jogszabályok hiányából származó s exisztenciák sorsát a bírói illetékesség véletlenéhez kötő perek tömegében évekig tartó lassúsággal és súlyos zökkenőkkel fejlődő s így még mindig egyre változásban lévő szokásjogi tételek. S ha a pengőértékről szóló törvény 26. §-ának a magántartozásokról szóló szabálya azt jelentené, hogy valamennyi magánkövetelésnek a mai papirkorona-értékre való devalvációjával szemben csak ott engedi meg a valorizációt, mint kivételt, hol erre a szokásjogi tétel már kialakult, ez sem szüntetné meg a jogbizonytalanságot, mert a bírói lelkiismeret sohasem engedi elnémítani a jogérzet szavát s ezt közjogunk a szokásjog törvényrontó erejének elismerésével honorálja.1 A magyar bírónak, mikor lelkiismerete szavát követi, még csak a testületi határozattal való óvás amaz eszközére sincs szüksége, amelyhez a német legmagasabb bírói testület: a Reichsgericht bírói kara akkor nyúlt, mikor a 1 Lásd «A Kúria teljes-ülésének 87. sz. polgári döntvénye és a valorizáció törvényhozási szabályozása* c. cikkemet a Jogtudományi Közlöny 1925. évi augusztus 1-jei számában.