Magyar Jogászegyleti értekezések új folyam, 15. kötet (86. füzet) (Budapest, 1925)

1925 / 86. szám - A Kir[ályi] Ítélőtábla fejlődése. [Előadás] a Magyar Jogászegylet 1924. november hó 30-án tartott Közgyűlésén

14 és országbíró mellett a kancellár, de csak ha jelen van. Ha nincs jelen, úgy akkor helyettese, a Personalis a rendes bíró. Ez a törvényes magyarázat fedte a jogi helyzetet, de nem felelt meg a tényleges állapotnak s kihatásaiban a legsúlyosabb következményekkel járt. A kancellár és Personalis között a tényleges helyzettel szemben jogilag egy olyan feltételezési viszonyt létesített, mely alkalmas volt arra, hogy a mohácsi vész után a törvénykezési centralizációt törvényes színezettel lássa el. A mohácsi vész után ugyanis, eltekintve Mária királynő helytartóságától, 1530-ig Báthory István nádor egyúttal a királyi helytartó. Báthory halála után a király 1532 január 25-én Thurzó Elek országbírót nevezi ki királyi helytartónak. Nádor nincs, a kancellár már előbb a törvénykezéstől de facto visszalépett, a király, nem lévén az országban, nem bíráskodik, tehát nyilvánvaló, hogy a király bírósági jelenlétét a királyi helytartó képviseli. A Personalis a királyi helytartóval lép a törvényben megállapított feltételezési viszonyba. A Personalis a királyi helytartót még utazásaiban követi. A kuriális joghatóság egyszerre a királyi helytartó kezében összpontosult. A király gondoskodott ennek tanácsáról is : mindkét rendbőlh ét tanácsost választott. Ez volt a helytartótanács. 1542-ig nyolcados törvényszék nincs, az államhatalom legfőbb funkcióját, a bíráskodást a helytartótanács végzi, a Kúria generális joghatóságát a helytartótanács gyakorolja. És ahogy ezt a helyzetet az 1486. és 1492. évi törvények fedni látszanak, úgy nincs abban feltűnő, ha az 1536. és 1537. évi országgyűlések is a centralizáció szellemének visszfényét mutatják. Pedig a kancellár és Personalis közötti viszonyt magyarázhatjuk bárhogy, csak úgy nem, hogy ez alapon a centralizációt törvényesíteni lehetne. Tiszta dolog ugyanis, hogy a törvény a Personalist, aki a jelenléti bíróságot a kancellár heJyett tényleg vezette, csak azért említi feltételesen rendes bírónak, hogy a kancellári méltóságban levő generális bírói joghatóságot meg ne sértse. A feltételezési viszony 1486-ban tehát nem a jelenléti bíró és a Personalis, hanem a kancellár