Magyar Jogászegyleti értekezések új folyam, 14. kötet (82-85. füzet) (Budapest, 1917-1918)

1918 / 84. szám

17 eszmónyiesített bírói jellem gyakorlati megtestesülésének lehetetlenségét, amikor ugyanakkor konstatálni kénytelen, hogy» a bírónak is van politikai meggyőződése, társadalmi felfogása és világnézlete, a bíró is hisz, vall és utál valamit, lelkesedik valamiért és üdvözül valamiben és lelkileg szembehelyezkedik énjének ellentétjével*: úgy az emlékíró is legjobb igyekezet mellett nem tud felszabadulni saját énjének, szakszerű irányának és hitvallásának behatása alól. Emberi gyöngeség, tehát való, hogy a művészeti és tudományos felfogásokban és törekvésekben való megegyezés vagy többé-kevésbbé éles és határozott eltérés, ha észrevétlenül és szinte öntudatlanul is, de annál gyakrabban a személyes érzelmek és majd vonzalmak, majd ellenszenvek kiváltására vezet. Ami az emlékbeszédek nem kicsiny hányadán átérzik. Amikor az emlékezőnek olykor sokkal több mondanivalója akad saját magáról, a maga tudományos vagy művészeti meggyőződéséről, módszeréről és sikereiről, mint a megboldogultnak erényeiről, olykor az ünnepelt gyöngéinek, 1 esetleges egyoldalúságának, sőt akár testi fogyatkozásainak is a folytonfolyvást visszatérő, a vezető dallamnak szerepét juttatja. És ha, tisztelt teljes ülés, mai feladatomnak megoldása alkalmával netalán legjobb igyekezet mellett sem szabadulhattam föl a szubjektív érzelmek velejárójától, az egyoldalúságtól, úgy ennek a tagadhatatlan fogyatékosságnak két körülmény szolgáljon mentségéül. Hogy a büntetőjognak és a bűnvádi eljárási jognak azon principialis, alapvető kérdéseiben, melyeknek megoldási módján valójában ama két jogi szaknak veleje, tartalmának és struktúrájának minősége múlik és amelyek Baumgarten Izidor sok vonatkozású tudományos tevékenysége mellett is az ő jogirodalmi működésének, szinte azt mondhatnám agitációjának tengelyeként jelentkeznek, t. i. egyfelől az esküdtbíráskodás, másfelől, az új büntetőjogi elméletek és iskolák, követeléseik és következtetéseik hivatottságának kérdésében, Baumgarten Izidorral mindenben és mindvégig egy és ugyanazon álláspontot elfoglalva, már csak ennek az álláspontnak jobbára elszigeteltségénél fogva is az ő nagyszabású irodalmi harcaihoz és a bátor harcos egyéniségéhez szinte a lelki rokonságnak érzete vonzott. Aminek behatása ha kevéssé is hangol a szív és