Magyar Jogászegyleti értekezések új folyam, 14. kötet (82-85. füzet) (Budapest, 1917-1918)
1917 / 82. szám - A szállítási szerződésekre vonatkozó jogszabályok a háborús tapasztalatok alapján. [Előadás] a Magyar Jogászegylet 1917. évi március hó 3. napján tartott teljes-ülésén. Nagy Ferenc elnöki záróbeszédével
Tisztelt Teljes Ülés! A tipikus háborús jogeset tényállása ismeretes. B. eladott A.-nak a háború kitörés eelőtt árút, a szállítási határidő lejárta előtt a háború kitört, az eladónak a szállítandó árú, illetve a szállítandó árú előállításához szükséges nyersanyag nem áll rendelkezésére, hanem azt a változott viszonyok következtében előre eszközölt eladásaihoz viszonyítva kisebb mennyiségben tettemesen magasabb és a vételárral arányban nem álló áron kénytelen beszerezni. Eladó hivatkozással ezen előre nem látott változásokra, a szállítást megtagadta, vevő pedig a teljesítéshez ragaszkodott és igényét keresettel érvényesítette. Ismeretes az is, hogy a bíróságok az ilyetén keresetnek helyt nem adtak hanem kimondották, hogy «ha a háború előtt keletkezett kötések teljesítése a viszonyoknak, -a "háború tehát a vis major folytán beállott és előre nem látható rendkívüli megváltozása következtében az alperesekre oly elviselhetetlen terhet róna, mely az ügylet kötése alkalmával számításba vett rendes kereskedelmi kockázat körébe nem vonható, úgy a szerződés teljesítése az alperestől méltányosan nem követelhető és alperes a teljesítési kötelezettség alól szabadul)).1 A bíróságok tehát alperest a teljesítés alól mentesítették, egyben kimondották, hogy alperes felperesnek bizonyos mérvű kártérítéssel tartozik. Kétségtelen, hogy ezt a gazdasági lehetetlenségről szóló elméletet a háborús viszonyok szülték, szülték pedig, mert a K. T. szigorú alkalmazása méltánytalan eredményre vezetett volna. A bíró méltánytalannak érezte a K. T.-nek a szerződés szegésről szóló intézkedéseinek alkalmazását, módot keresett tehát arra, hogy alperest a szerződésszegés következményei alól mentesítse. A módot a teória egy fajta kvázi lehetetlenség 1 Jogi közlöny hiteljogi döntvénytára VIII. k. 289. 1.