Magyar Jogászegyleti értekezések új folyam, 12. kötet (74-77. füzet) (Budapest, 1915)

1915 / 74. szám - Szülők és gyermekek. A polgári törvénykönyv törvényjavaslatának 162-212. §-ai. [Felolvasva] a Magyar Jogászegylet magánjogi bizottságának 1914. évi március hó 14-én tartott ülésén

17 hathatós eszközeit nem bocsátjuk rendelkezésére. Hogy e tekintetben ma még hol állunk, arra nézve legyen elég Budapest székesfővárosnak a prostitúcióról szóló szabályrendeletére utalnom, melynek 7. §-a szerint a 17. életévét betöltött lány kéjnőül bejegyezhető, sőt főkapitányi engedéllyel még ezen koron alul is, de sem szülői, sem gyámhatósági engedély meg nem kivántatik és így szülői és gyámhatósági felügyelet egyaránt épen oly esetekben marad hatálytalan, ahol annak a leghathatósabban kellene érvényesülnie. Csakis legújabban történt üdvös változás e téren és az árvaszék közbelépése máris meghozta gyümölcseit. A szülői jogot, melynek tartalmát egyes főbb pontjaiban eddig ismertettem, a házassági életközösség tartamára a javaslat a szülők mindegyikére egyaránt ruházza, úgy hogy ezt úgy az apa, mint az anya önállóan gyakorolhatja. A javaslat ezzel jelentős lépést tesz előre a nő egyenjogúságának kiépítése útján, azonban sajnos, amit az egyik kezével ad, azt a másikkal visszaveszi, mert véleménykülönbség esetén az atyának adván meg a döntő szót, lényegében illuzóriussá teszi az anyának adott szülői jogot. A gyermek gondozása-, nevelése, a személyét illető felügyelet, a legtágabb értelemben vett szülői gondviselés terén az anya teljesen egyenrangú tényező gyanánt áll az apa mellett és csakis a családi életnek és a gyermek érdekének rovására szolgálhat, ha az apa egyszerű hatalmi szóval elnémíthatja az anya aggályát és ellenzését, a helyett, hogy meggyőzni és felvilágosítani igyekeznék az anyát, ki gyermeke jövőjét nem kevésbbé hordozza szívén, mint ő. Szokásos és tetszetős ellenérv, hogy az életben nem úgy van, mint a törvényben és hogy ha a törvény meg is adja az apának a döntő szót , a valóságban azt rendszerint az anya fogja gyakorolni. Ha ez a köztapasztalat, akkor annál igazságtalanabb átvinni a törvénybe oly szabályt, mely az élettel és a benne nyilvánuló közfelfogással ellenkezik. Szinte feltűnő, hogy az irodalomban többnyire a konzervatív irányzat követői ellenzik a nő teljes egyenjogúságát a családi élet mezején, holott épen a nő képviseli a családban rendszerint a konzervatív irányzatot, ő az, aki legnehezebben nyerhető meg újítások számára, aki legszívósabb ellenállást fejt ki minden merészebb és kockázatosabb tervvel szemben 9 Szülök és gyermekeit. 17 •*